A francia egyetemisták fél év után újra bemehetnek az előadótermekbe

Ugyanis szeptemberben hathónapos zárva tartást követően újranyitnak a franciaországi egyetemek - derül ki a felsőoktatási minisztérium csütörtökön közzétett körleveléből.

  • Eduline/MTI

Az előadótermekben kifejezetten javasolják a diákoknak a szájmaszk viselését és a legalább egyméteres távolság betartását.

Franciaországban az utóbbi hetekben jelentősen megnőtt az új fertőzöttek száma - írja az MTI tájékoztatásában. A július 27-től augusztus 2-ig terjedő időszakban az egészségügyi tárca adatai szerint 7565 esetet regisztráltak, ami 33 százalékkal magasabb volt mint az azt megelőző héten, amikor 5695 fertőzöttet jelentettek.

Mi lesz a magyar egyetemeken?

Egyes felsőoktatási intézményekben szokásos, tantermi formában, míg máshol online előadásokkal indul a tanév szeptembertől. De olyan egyetem is van, ahol hibrid oktatásra készülnek, vagyis személyes és online kurzusok is lesznek. Megnéztük, hogy a jelenlegi állás szerint mire kell számítaniuk a hallgatóknak az őszi szemeszterben. A körképet ide kattintva éritek el:

Országos tanévkezdési körkép: eltérő formában indul az oktatás az egyetemeken

Egyes felsőoktatási intézményekben szokásos, tantermi formában, míg máshol online előadásokkal indul a tanév szeptembertől. De olyan egyetem is van, ahol hibrid oktatásra készülnek, vagyis személyes és online kurzusok is lesznek. Megnéztük, hogy a jelenlegi állás szerint mire kell számítaniuk a hallgatóknak az őszi szemeszterben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.