A kollégiumi szabályokra is hatással lesz a vírushelyzet közölte az ELTE

A járványhelyzet miatt a kollégiumokban is több változást vezetett be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.

  • Eduline/MTI

Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja közleményében azt írta: a szobákban elszállásolható diákok számát kettőre csökkentették, hogy az ajánlott védőtávolság tartható legyen, továbbá  kézfertőtlenítőket helyeztek ki a bejáratoknál, és a takarítás is gyakoribb lesz az épületekben.

Kiemelte, alternatív szálláslehetőségeket is terveznek, amelyekre - a nemrég lezárult kollégiumi felvételi adatai alapján - nyitottak az ELTE kollégistái. Felméréseik szerint csaknem 90 százalékuk nyilatkozott ugyanis úgy, hogy kollégiumi férőhely hiányában élne a lakhatási támogatással a következő félévben. Az alternatívák nagy része a belvárosban, illetve jó közlekedésnél található, és lakhatási hozzájárulással jellemzően csupán 15-35 ezer forintot kell majd ezekért havonta fizetni - állítja az egyetem.

Az óvintézkedések miatti létszámkorlátozás az ELTE vidéki kollégiumait nem érinti. A fővárosban a kieső férőhelyeket a magánkollégiumi kapacitások bővítésével és olcsó albérleti lehetőségekkel pótolják. Az ilyen magánszállás bérléséhez lakhatási támogatást is nyújtanak a hallgatóknak, ennek összege 20-40 ezer forint havonta - írják.

Hozzátették, az egyetem azt is tervezi, hogy önkéntes alapon és indokolt esetben támogatja a koronavírusteszt elvégzését. Jelenleg vizsgálják, hogy ez milyen keretrendszerben és pénzügyi feltételek mellett valósítható meg - olvasható a kancellári közleményben.

Meddig kell hitelesítenetek a pótfelvételis jelentkezéseteket?

A pótfelvételi űrlap kitöltésére augusztus 9-én éjfélig van lehetőségetek. De meddig kell hitelesítenetek a jelentkezéseteket?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.