Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Budapesti Corvinus Egyetemet is megjelöltétek a felvételin? Fontos, hogy az egyetem már alapítványi fenntartásban van, ezért nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak rátok, mint az államilag támogatott képzésen tanuló hallgatókra. Hány félévig tanulhattok tandíjmentesen egy adott képzésen, és mit kell teljesítenetek ahhoz, hogy elnyerjétek a Corvinus Ösztöndíjat? Itt vannak a részletek.
2019. július 1-jétől alapítványi fenntartásba került a Budapesti Corvinus Egyetem, emiatt pedig többé nem állami ösztöndíjas képzésre, hanem a Corvinus Ösztöndíjprogramra jelentkezhettek. A jelentkezés során az E-felvételiben ehhez az "A" betűjeles képzést kellett megjelölnötök (a "K" itt is az önköltséges finanszírozási formát jelentette). A besorolás során ugyanúgy döntenek, tehát ha eléritek az ösztöndíjas ponthatárt, ingyen kezdhetitek meg a tanulmányaitokat.
Mit jelent pontosan a Corvinus Ösztöndíj?
Ez egy teljesítményalapú ösztöndíj, amelyet felmenő rendszerben vezetnek be az egyetemen. Az állami ösztöndíjhoz hasonlóan a Corvinus Ösztöndíj ugyanúgy tartalmazza a képzés költségét, de nem fedezi például az idegen nyelvi hozzájárulást, a lakhatást, a megélhetést a tanulmányok ideje alatt, és ez sem jár automatikusan a tanulmányok befejezéséig.
Ki lesz jogosult az ösztöndíjra?
A Corvinus Ösztöndíjra azok a hallgatók lesznek jogosultak, akiknek legalább 3,8 az éves kreditekkel súlyozott tanulmányi átlaguk, illetve a két félév alatt legalább 46 kreditet teljesítettek. Ezek alapján rangsorolják a hallgatókat, és a legjobban teljesítők nyernek jogosultságot a következő két félévre a képzésen rendelkezésre álló ösztöndíjas helyekre. Az egyetem tanévenként egyszer – július 31-ig – felülvizsgálja az eredményeket és módosítja az ösztöndíjra jogosultak körét. A felülvizsgálatot a két utolsó olyan aktív félévetek alapján készítik majd el, amikor nem vettetek részt külföldi részképzésben vagy szakmai gyakorlaton. Amennyiben az éves felülvizsgálatkor csak egy értékelés alá vonható aktív félévetek van, akkor a felülvizsgálat során azt kétszeres értéken kell figyelembe venni – olvasható az egyetem honlapján.
Milyen kötelességeitek lesznek, ha ösztöndíjat kaptatok?
Ha a félév során passziváltattok, akkor kötelesek vagytok visszafizetni az adott félévre folyósított ösztöndíj teljes összegét, illetve a képzési idő alatt, de legfeljebb a képzési idő kétszeresén belül meg kell szereznetek az oklevelet, ugyanis ennek hiányában a teljes ösztöndíjat vissza kell fizetnetek.
Hány félévre jár az ösztöndíj?
Az állami ösztöndíjjal ellentétben, amellyel az adott szak képzési idején túl még két félévig tanulhattok a képzésen, a Corvinus Ösztöndíjat maximum a képzési idővel megegyező ideig vehetitek igénybe, tehát egy hat féléves alapképzésen hat félévig. A fogyatékossággal élő hallgatók számára alapképzésen egy félévvel, osztatlan képzésen két félévvel lehet hosszabb a támogatási idő. Tartós betegség, gyerekvállalás, illetve Erasmus esetén akkor hosszabbítják meg az ösztöndíjjal folytatható tanulmányok hosszát, ha emiatt a képzési idő is hosszabb lesz. Szintén nagyon fontos, hogy egy félévben csak egy képzésen kaphattok ösztöndíjat akkor is, ha párhuzamosan több képzésen is folytattok tanulmányokat az egyetemen.
Jó hír ugyanakkor, hogy a Corvinus Ösztöndíjjal az egyébként felhasználható állami ösztöndíjas féléveitek száma nem csökken, tehát később még további 12 - ennél hosszabb osztatlan képzés esetén 14 - szemeszteren keresztül tanulhattok ingyen a felsőoktatásban.
Felvételi kérdés: van olyan, hogy nem indul el egy meghirdetett szak?
Mikor nem indul el egy felvételin meghirdetett szak? Mutatjuk a választ.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).