Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A tavaszi félévben március 31-ig, azaz máig érvényesek a korábbi, előző féléves matricák a diákigazolványokon. De vajon mi a szabály a vészhelyzetben?
Az iskolákban bevezetett tantermen kívüli oktatás miatt nem mehettek be a suliba, és a hallgatók sem mehetnek be az egyetemekre, ezért jelenleg nincs lehetőség diákigazolvány-igénylésre és helyettesítő, papíralapú igazolások kiadására sem.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezése szerint azok a tanulók és hallgatók, akik még nem kaptak diákigazolványt, mostantól egy elektronikusan elküldött igazolást kinyomtatva vehetik igénybe az utazási kedvezményeket. A felsőoktatásban tanulók pedig március 31. után is kedvezményesen utazhatnak az elsőféléves matricával érvényesített diákigazolványukkal - tették hozzá.
Meddig van erre lehetőség?
A kihirdetett veszélyhelyzet miatt a buszokon, vonatokon a járványügyi veszélyhelyzet végét követő 15 napig fogadják el a 2019/2020-as tanév I. féléves matricákat és az kinyomtatott igazolásokat is.
Így juthattok szakirodalmakhoz otthonról: 3+1 adatbázis szakdolgozatíráshoz
Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik idén adják le a szakdolgozatukat, ugyanis a koronavírus miatt a könyvtárak zárva vannak. Most azoknak az utolsó éves egyetemistáknak szeretnénk segíteni, akiknek szakirodalmakra lenne szükségük. Íme néhány online adatbázis, amit otthonról is tudtok használni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.