Gyakornoki állást kerestek? Egyetemistaként itt is érdemes körbenézni

Szakmai gyakorlat, diákmunka, gyakornoki állás – akárhogy is kezditek, valahol mindenki elindul. Ha ti is éppen munkát kerestek, de nem tudjátok, hogy fogjatok neki, most segítünk.

  • Eduline

Több egyetemen is kötelező szakmai gyakorlatot, vagy gyakornoki állást vállalni, aminek helyét sokszor ki is jelöli az intézmény. Vannak azonban olyan egyetemek is, ahol nektek kell magatoknak helyet találni, ez pedig nem feltétlenül könnyű vállalkozás.

Szerencsére sok cég vállal szakmai gyakorlatra jelentkező diákokat, és a pályakezdőket is szívesen fogadják. Ha ilyen céget kerestek, érdemes olyan területeken körbenézni, ahol olyan munkát kell végezni, amit tanultatok, ismertek már. Bármit is vállaltok, fontos szempont, hogy olyan állást keressetek, amit az egyetem elfogad gyakorlatnak. Ha kérdésetek van, érdemes az egyetemen - már a döntés előtt - megkérdezni, elfogadják-e a választott cég, munkakör igazolását. Másrészt az sem hátrány, hogy az elméleti tudásotokat gyakorlatira tudjátok fordítani.

Az egyetemen is tudtok válogatni, sok karnak, illetve szaknak van facebook csoportja kifejezetten erre a célra. Illetve ha nyitott szemmel jártok a folyosókon a faliújságra is kikerül néha egy-egy álláshirdetés. Ha más megoldásokat kerestek, most egy appot ajánlunk, ami kifejezetten erre készítettek. A Csakdiák appban regisztrálás után személyre szabhatjátok az alkalmazást, beállíthatjátok, hogy mikor értek rá dolgozni, milyen nyelvtudással rendelkeztek, milyen jellegű munkát szeretnétek, és ha van esetleges tapasztalatotok, azt is beírhatjátok. Több kategóriában találhattok állásokat, de tudtok kifejezetten frissdiplomás, gyakornoki pozíciókat, vagy akár nyári munkákat is keresni. Korábban már írtunk részletesebben az appról, amit ide kattintva megtaláltok. 

Ha még olvasnátok a témában, itt megnézhetitek hogyan lehet még diplomaszerzés előtt munkatapasztalatokat szerezni:

Így szerezhettek munkatapasztalatot a diploma megszerzése előtt

A legtöbb munkaadónál elvárás, hogy a pályakezdőknek már legyen valamilyen szintű szakmai- vagy munkatapasztalata. De mégis hogyan lehetséges ez? Hogyan szerezhettek olyan munkatapasztalatot a diploma megszerzése előtt, amivel könnyebb lesz a pályakezdés? Most összeszedtünk pár tippet.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.