Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Túl vagytok a vizsgákon és szeretnétek hasznosan tölteni a következő heteket? Szívesen vállalnátok diákmunkát, amíg nem kezdődik el a következő szemeszter? Most összegyűjtöttük, hogy milyen lehetőségeitek vannak és mire érdemes figyelnetek.
Milyen formában dolgozhattok?
Ha szeretnétek zsebpénzt szerezni a tanulmányaitok mellett, akkor kétféle módon vállalhattok diákmunkát: iskolaszövetkezeten keresztül vagy munkaszerződés alapján.
Ha iskolaszövetkezeten keresztül dolgoztok, a béreteket egyedül a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége terheli (15 százalék). Mint nappali tagozatos hallgatók egészségügyi szolgáltatásra vagytok jogosultak, így társadalombiztosítási járulékot nem fizet utánatok a munkáltató. A munkabérből nyugdíjjárulékot sem vonnak le.
A másik - ám nem tipikus - út, ha munkaszerződés alapján végeztek munkát. Ilyenkor a munkáltató a fizetésetek 8,5 százalékának megfelelő egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot, továbbá 10 százalék nyugdíjjárulékot fizet. Vagyis ezt a munkaviszonyt a majdani nyugdíj számításánál is figyelembe veszik.
Milyen szabályokra, lehetőségekre és kötelezettségekre kell figyelnetek?
Az első és a legfontosabb, hogy megbízható diákszövetkezetet válasszatok - nézzetek utána, hogy a szövetkezet rendelkezik-e DiákÉSZ tagsággal, ők ugyanis betartják a szabályokat.
A regisztráció során töltsetek ki minden munkához szükséges dokumentumot és ezekből kérjetek másolatot. Arra is kérdezzetek rá, hogy mekkora összegű tagsági díjat fognak első alkalommal levonni a fizetésetekből. Ha pedig már megtaláltátok a megfelelő munkát, vezessétek pontosan az iskolaszövetkezettől kapott jelenléti ívet, mert ez lesz a bérelszámolásotok alapja.
A munkahelyeteken mindig pontosan és munkára képes állapotban jelenjetek meg. Ha valami miatt mégsem tudtok aznap dolgozni - például lebetegedtetek -, akkor azt időben jelezzétek a kapcsolattartónak. Azonban jó, ha tudjátok, hogy ilyen esetekben nem fogtok fizetést kapni, ugyanis, ha diákszövetkezeten keresztül dolgoztok, akkor nem vagytok jogosultak fizetett szabadságra, táppénzre vagy fizetett betegállományra.
Szintén nagyon fontos, hogy a béreteket a szerződésben szereplő időpontig megkapjátok. Diákmunkásként jogosultak vagytok a minimálbérre vagy - középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakör esetén - a garantált bérminimumra. Előbbi összege óránként bruttó 857 forint, utóbbié bruttó 1121 forint. Ha nem érkezik meg az összeg - vagy nem annyit kaptatok, amennyiben előre megállapodtatok -, akkor ezt is a kapcsolattartónak tudjátok jelezni. Jogszabálysértés esetén pedig az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőséghez, a munkaügyi bírósághoz tudtok fordulni jogorvoslatért.
Milyen munka illik hozzátok? Ezekkel a módszerekkel rátalálhattok
Pályaválasztás előtt álltok, de nem vagytok elég biztosak a döntésetekben? Vagy éppen azt sem tudjátok pontosan, mit szeretnétek csinálni? A következő tippeket érdemes megfogadnotok és kipróbálnotok még az egyetemi évek alatt.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).