Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Öngyilkos lett egy hallgató az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán kedden - írta egy olvasó az Indexnek. A rendőrség vizsgálja a körülményeket, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Az Indexnek küldött üzenet alapján a diák egy negyedik emeleti folyosó ablakán ugrott ki, és a mentők ugyan hamar kiértek, de már nem tudtak segíteni rajta.
A lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata azt írta, iegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a haláleset körülményeit a BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.
Az Index kereste az Óbudai Egyetemet és az Országos Mentőszolgálatot is, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.
| Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.