Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Eddig már több mint 400 ezer diák élt a hallgatói hitelezés nyújtotta lehetőségekkel - közölte a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel. Felhívták a figyelmet arra: azok a diákok, akik november 15-ig igénylik a szabad felhasználású diákhitelt, az egész félévre szóló támogatást megkaphatják.
A havi 70 ezer forintig igényelhető Diákhitel1 a hétköznapi megélhetést segíti, a felső korlát nélküli Diákhitel2 a tanulmányok finanszírozását biztosítja, a Nyelvtanulási Diákhitel pedig a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga megszerzését támogatja maximum 500 ezer forinttal - ismertették.
Kitértek arra is, hogy Diákhitel1 jelenleg 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen igényelhető. Az október 1-jétől bevezetett Nyelvtanulási Diákhitel célja, hogy azok a hallgatók vagy volt hallgatók, akik nyelvvizsga hiányában nem tudják megszerezni diplomájukat, segítséget kapjanak a nyelvtanuláshoz. Az 500 ezer forintig, egy összegben igényelhető hitel nyelvi kurzusokra, nyelvtanfolyamra, nyelvtanárra egyaránt költhető. A Nyelvtanulási Diákhitel esetében a kamat szintén 1,99 százalék, azonban támogatott nyelvből történő sikeres nyelvvizsga esetén a hitel kamatmentessé válik.
Jelezték: azok a hallgatók, akik november 15-ig igénylik a szabad felhasználású diákhitelt, az egész félévre szóló támogatást megkaphatják december 15-ig.
Tarolnak a magyar egyetemek a külföldi rangsorokban: újabb eredmények
A Budapesti Corvinus Egyetem képviseli a magyar egyetemeket a Times Higher Education (THE) tematikus felsőoktatási világrangsorában. Ezek a legjobb intézmények a gazdasági és üzleti oktatásban.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.