Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hamarosan indul az őszi félév az egyetemeken. Összeszedtük, mikor lesz a regisztrációs hét a felsőoktatásban, és mikor kell először előadásra vagy gyakorlatokra menni. Itt vannak a pontos dátumok.
A BGE-n a 2019/2020-as tanév első félévében 2019. szeptember 2-től kezdődik, az első tanítási nap szeptember 7-e. A BME-n az első tanítási nap 2019. szeptember 9., és a szorgalmi időszak egészen december 13-ig tart. A Corvinuson 2019. szeptember 2. – 6. az első évfolyamos hallgatók 0. hete. A a szorgalmi időszak első része szeptember 9. és október 26. között fog tartani.
A Debreceni Egyetemen 2019. szeptember 8. (vasárnap) lesz központi tanévnyitó ünnepség. Regisztrációs időszak szeptember 2. és 22. között lesz. Az első félév pedig 2019. szeptember 9-től kezdődik.
Az ELTE-n 2019. szeptember 6-án lesz a tanévnyitó, az őszi szorgalmi időszak pedig szeptember 9-én kezdődik majd. A Miskolci Egyetem tanévnyitó ünnepsége is 2019. szeptember 6-án, pénteken lesz. A szorgalmi időszak pedig szintén 2019. szeptember 9-től kezdődik.
A Pannon Egyetem szorgalmi időszaka is 2019. szeptember 9-én (levelező tagozaton szeptember 6-án) kezdődik majd. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tárgyfelvételi időszaka az őszi félévre 2019. augusztus 29-én kezdődik, a szorgalmi időszak 2019. szeptember 2. hétfőtől indul.
Ilyen lesz az első félév az egyetemeken: a legfontosabb dátumok egy helyen - 2.rész
Mikor kezdődik az őszi félév? Hogyan alakulnak a tanítási szünetek és a vizsgaidőszakok? Mutatjuk, hogy mi vár az egyetemistákra az első félévben. Cikkünk második részében újabb öt egyetem fontos dátumait néztük meg.
A Pécsi Tudományegyetemen 2019. augusztus 21. és 2019. szeptember 13. között lesz a regisztrációs időszak, augusztus 21. és szeptember 6. között pedig a beiratkozás. A szorgalmi időszak szeptember 2. A Szegedi Tudományegyetem is szeptember 2-től indul a 2019/2020-as tanév.
A Szent István Egyetem tanévnyitó ünnepség 2019. szeptember 9-én hétfőn lesz, a tárgyfelvétel a Neptun rendszerben pedig egy hétig, 2019. szeptember 2-15 között lesz. A szorgalmi időszak 2019. szeptember 9-én (hétfő) kezdődik
A Semmelweis Egyetem tanévnyitó ünnepsége 2019. szeptember 6-án, pénteken lesz. Az I. évfolyamra történő beiratkozás határideje 2019. szeptember 06. A szorgalmi időszak 2019. szeptember 9-től
Az Óbudai Egyetemen 2019. szeptember 2 és 6 között lesz a regisztrációs időszak. A szorgalmi időszak pedig 2019. szeptember 9-től kezdődik, ez az első tanítási nap. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2019. augusztus 21 - augusztus 30. között lesz a regisztrációs időszak, a tantárgyfelvétel és a egyben szorgalmi időszak kezdete is.
A Nyíregyházi Egyetemen augusztus 26-tól kezdődik a tantárgyfelvételi időszak, ez egészen szeptember 1-ig tart majd. A beiratkozás szerptember 2. és 6. között lesz. A szorgalmi időszak pedig szeptember 9-én kezdődik majd.
A Kaposvári Egyetem regisztrációs és tárgyfelvételi időszaka 2019. augusztus 21 és szeptember 15. között lesz. A tantárgyfelvétel 2019. szeptember 9-től 15-ig tart majd majd. A szorgalmi időszak pedig szeptember 9-én kezdődik.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).