Egy átlagos albérlet díja 80 ezer forint volt tavaly - Budapesten ennek másfélszerese

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2018 végén lakbérfelmérést végzett. Az adatokból kiderül, a budapesti bérleti díjak pedig megközelítették az országos átlag másfélszeresét.

  • Eduline

Az adatok alapján megállapítható, hogy 2018 októberében egy magánszemélytől bérelt lakás átlagos bérleti díja 80 ezer forint volt, a budapesti bérleti díjak pedig megközelítették az országos átlag másfélszeresét - írják közleményükben.

A budai hegyvidéki kerületekben a 146 ezer forintos átlagos havi lakbér és az átlagosnál nagyobb lakásméretek jellemzőek. A pesti belső kerületekbena kisebb lakásméretek mellett az egy m2-re jutó lakbér összege megközelítette a 2500 forintot.

A legtöbb bérlő (57%) családjával vagy partnerével él a lakásban, míg az egyéb kapcsolatban álló lakótársak, így a barátok, diák-és munkatársak aránya együttesen 11 százalékot tesz ki. A bérelt lakások 32 százalékában egyedül lakik a bérlő, Budapesten ez az arány magasabb (37%), a kisebb településeken alacsonyabb.

A megkérdezettek 28 százaléka munkavállalás miatt lakik albérletben. Ugyancsak magas a munkahely miatt lakást bérlők aránya Nyugat-Dunántúl régióban (35%), átlagos a Közép-és a Dél-Dunántúlon, és átlag alatti a többi régióban.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.