Így végezhettek el egyszerre két egyetemi szakot ingyen, állami támogatással

Két alapszakon is lehet párhuzamosan állami ösztöndíjjal tanulni? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.

  • Eduline

Már tanulok egy alapszakon állami ösztöndíjas formában, de idén is felvételiztem. Ha felvesznek a másik alapszakra is, akkor csinálhatom párhuzamosan?

Igen, ugyanis dönthettek úgy, hogy párhuzamosan tanultok két különböző egyetemi-főiskolai képzésen − ebben az esetben mindkét szakot végezhetitek állami támogatással, vagyis tandíjmentesen, de kettesével fogynak az állami ösztöndíjas féléveik.

Ez azt jelenti, hogy két alapszakos diploma megszerzésével az összes támogatott szemesztereteket elhasználjátok, így mesterszakon csak önköltségesként tanulhattok tovább.

Egyetemisták, figyelem! Így bukhatjátok el az állami ösztöndíjas helyeteket

Az egyetemeken és főiskolákon mindjárt vége a vizsgaidőszaknak és ezzel a 2018/2019-es tanévnek is. Mutatjuk, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnetek, ha nem szeretnétek, hogy szeptembertől átsoroljanak benneteket állami ösztöndíjas képzésről önköltséges formára.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.