Áll a bál több amerikai elitegyetemen: kenőpénzzel be lehetett jutni a képzésekre

Több tucat ember ellen emeltek vádat korrupció miatt az Egyesült Államokban - jelentette be sajtótájékoztatóján a bostoni szövetségi ügyészség kedden. Gazdag szülők gyerekeit juttatták be amerikai elitegyetemekre.

  • MTI

A vádlottakat, köztük neves színészeket azzal gyanúsítanak, hogy kenőpénzeket fizettek elitegyetemeknek azért, hogy a gyermekeiket - akár a felvételi teszteket is meghamisítva - felvegyék az intézménybe. 

A bostoni ügyészség szülőket, egyetemi előkészítőt tartó oktatókat és egyetemi vezetőket vádol kenőpénzek adásával, illetve elfogadásával és csalással. Egyes szülők akár 6,5 millió dollárig terjedő összeget is fizettek gyermekeik egyetemi felvételéért cserében. Előfordult, hogy az összeg fejében élsportolónak minősítve vették fel az egyébként nem is sportoló fiatalt. 

A dokumentumok szerint egyes vádlottak hamis életrajzot is készítettek, amelyben sportolói múltat vázoltak fel, azt a látszatot keltve, mintha az egyetemre készülő fiatal komoly sporteredményeket mutatott volna fel. Más esetekben a felvételi előkészítőt tartó oktatók végezték el a leendő diák helyett a tesztet, vagy a dolgozat beadása előtt egyszerűen kijavították a hibákat. 

A visszaéléseket 2011 és 2019 között az Egyesült Államok legnevesebb egyetemein követték el: a washingtoni Georgetown Egyetemen, a cambridge-i Harvardon, a connecticuti Yale Egyetemen, a kaliforniai Stanfordon, vagy az észak-karolinai Winston-Salemban lévő Wake Forest Egyetemen. Összesen 33 szülő és 17 egyetemi alkalmazott ellen emeltek vádat. 

A sajtótájékoztatón Andrew Lelling massachusettsi államügyész hangsúlyozta: nem lehet megengedni, hogy a gazdagok számára külön felvételi rendszer létezzék, mint ahogyan a büntetőjog is egyenlő mércével mér. Megjegyezte, hogy minden egyes gazdag, de érdemtelenül felvett diák egy tehetséges fiatal elől vette el a helyet. 

Felicity Huffman színésznő ellen három rendbeli bűncselekmény miatt emeltek vádat, a színésznőt Los Angelesben le is tartóztatták. Ő a lánya egyetemi felvételéért 15 ezer dolláros kenőpénzt fizetett. A másik színésznő, Lori Loughlin és férje összesen 500 ezer dollárt fizetett, hogy a két lányát felvegyék a dél-kaliforniai egyetemre.

Kedden délután a Dél-Kalifornia Egyetem (USC) bejelentette, hogy azonnali hatállyal elbocsátja két munkatársát: Donna Heinel sportigazgatót és Jovan Vavic vízilabdaedzőt. A bírósági dokumentumok szerint Vavic 250 ezer dollárt fogadott el annak fejében, hogy két leendő diákot a vízilabdacsapat tagjaként tüntetett fel annak érdekében, hogy felvételt nyerjenek az egyetemre. Az ügyészség vádirata szerint Donna Heikel - aki szintén kapott kenőpénzeket - megkönnyítette a fiatalok egyetemi felvételét. 

 Jason White, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szóvivője bejelentette: a hawaii Honoluluban letartóztatták Vavicot. A Dél-Kalifornia Egyetem vezetősége közölte: felülvizsgálják és szükség esetén korrigálják az egyetemi felvételi folyamatát. 

Kenőpénzek elfogadása és csalás gyanúja miatt letartóztatták a szintén kaliforniai Stanford Egyetem egyik edzőjét, John Vandemoert is, aki már el is ismerte bűnösségét. Vandemoert kedden szintén azonnali hatállyal elbocsátották az egyetemről.

A Los Angeles-i székhelyű Kalifornia Egyetem (UCLA) felfüggesztette az egyetemi labdarúgócsapat edzőjét és további széleskörű vizsgálatot ígért az ügyben.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.