Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Minden korábbinál többen vettek részt 2017-ben az Erasmus+ programban, amelynek keretében nagyjából 800 ezer fiatal tanulhatott vagy végezhetett önkéntes munkát külföldön, köztük 17 ezer magyar - írta csütörtöki jelentésében az Európai Bizottság.
Az Európai Unió 2017-ben rekordösszeget, 2,6 milliárd eurót fektetett a programba, amely így mintegy 797 ezer fő részére nyújtott támogatást külföldi oktatásban, képzésben vagy önkéntes tevékenységben való részvételhez, ami 10 százalékos növekedés a megelőző évhez képest.
Összesen 85 ezer szervezet vett részt 22 400 projektben. A program több mint 400 ezer felsőoktatási hallgató, munkatárs és gyakornok számára tette lehetővé, hogy egy ideig külföldön tanuljon, gyakornokoskodjon vagy tanítson, közülük csaknem 34 ezren valamelyik partnerországban a világ különböző pontjain. A legtöbben Franciaországból, Németországból és Spanyolországból indultak útnak. A legnépszerűbb célpontoknak Spanyolország, Németország és az Egyesült Királyság számított.
Az Erasmus+ azonban nem csak az egyetemi hallgatóknak és munkatársaknak szól, 2017-ben többek között 160 ezer szakképzésben részt vevő tanulónak és munkatársnak, 158 ezer fiatalnak és ifjúságsegítőnek is ösztöndíjat nyújtott. Emellett együttműködési projektek is szolgálták az iskolai tanárok és munkatársak (47 ezer fő), illetve diákjaik (110 ezer fő) javát. 2017-ben közel 21 ezer hátrányos helyzetű személy vett részt az Erasmus+ felsőoktatási mobilitási tevékenységeiben.
Magyarországról körülbelül 17 400-an jutottak ki külföldre a programmal 2017-ben, s közöttük 4300-an voltak a felsőoktatási hallgatók és gyakornokok, a legtöbben az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről és a Budapesti Corvinus Egyetemről. A legnépszerűbb célpont Németország, Románia és Spanyolország volt.
Az adatok azt mutatják, hogy az Erasmus+ továbbra is jó úton halad azon célkitűzés elérése felé, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban az EU-ban élő fiatalok összesen 3,7 százaléka számára nyújtson támogatást - közölte a brüsszeli testület.
"Az Erasmus elindításának 30. évfordulóját 2017-ben ünnepelhettük, amikor is ezen program ismét hozzájárult a látókörök szélesítéséhez, elősegítette a kulturális cseréket és új lehetőségeket teremtett az oktatás, a képzés, az ifjúságpolitika és a sport területén. A ma közzétett adatok megerősítik, hogy az Erasmus+ kulcsszerepet játszik az erősebb, befogadóbb és rugalmasabb Európa kialakításában" - írta Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi uniós biztos.
Emellett kiemelte: a bizottság szándékában áll egy még nagyobb és még jobb programmal folytatni a megkezdett utat annak érdekében, hogy még többet fektessenek be a legkülönbözőbb háttérrel rendelkező európai fiatalokba.
Indulása óta az Erasmus egy - tanárcserét, önkéntességet, szakképzést is magában foglaló - komplex rendszerré bővült, amelyben több mint 9 millióan vettek részt. Harminc év leforgása alatt több mint 5 millióan, köztük 3,3 millió diák részesült külföldi egyetemek oktatásában. A programban részt vevő országok köre 11-ről mára 33-ra emelkedett, és 169 partnerország csatlakozott hozzájuk.
Az eduline.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
Egyre több magyar gimnazista választ külföldi egyetemet: melyek a legnépszerűbb országok?
Egyre több középiskolás dönt úgy, hogy nem itthon, hanem valamelyik külföldi egyetemen folytatja tanulmányait, a magyar diákok EU-s állampolgárként ugyanis több országban tandíjmentesen tanulhatnak. A legnépszerűbbek a brit, az osztrák és a német egyetemek.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.