Tűz volt a fővárosi Ráday Kollégiumban, egy ember meghalt

Egy kollégium épületének több helyiségében keletkezett tűz szerdán este Budapest IX. kerületében, a Markusovszky téren, az épületben egy halottat találtak a tűzoltók. A tűzoltók késő estére körülhatárolták a tüzet, így az továbbterjedni már nem tud - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.

  • MTI

A police.hu közleménye szerint a kollégium második és harmadik emelete gyulladt ki. Az oltási műveletek közben egy megégett holttestet találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek korábban elmondta, hogy húsz gépjárművel több mint hatvan fővárosi tűzoltó vonult a helyszínre. Mintegy 80 embernek kellett elhagynia az épületet.

Kisdi Máté nem sokkal éjfél előtt közölte, hogy a tűzoltók a lángokat eloltották, de az épületben az összes izzó, parázsló részt fel kell kutatni és el kell oltani, ami még órákig eltarthat. A holttest azonosítása még folyamatban van - mondta a szóvivő.

A Magyarországi Református Egyház MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tűzeset a Ráday Kollégiumban történt. Közölték: a kollégiumban 130 diák lakik, de nem mindenki tartózkodott az épületben, mert többen hazautaztak a vizsgaidőszak alatt. A diákok ideiglenes elhelyezésében segít a 9. kerületi önkormányzat és az evangélikus egyház is.

A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. A Ráday Kollégiumban többségében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanuló diákok élnek - közölte a Magyarországi Református Egyház.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.