Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az alapítványi konstrukcióban lehetséges elérni, hogy a Corvinus belátható időn belül a világ kétszáz legjobb egyeteme közé kerüljön – ezt mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.
A Corvinus átalakításáról a Heteknek azt mondta: a cél az, hogy „az egyetemeink olyan kutatási és innovációs központokká alakuljanak, ahová a multinacionális vállalatok és a kis- és középvállalatok egyaránt szívesen fordulnak problémáikkal, mert azokra megoldást találnak. Másrészt az alapítványi működésben látjuk annak garanciáját, hogy az egyetem rendelkezzen annyi anyagi forrással, amellyel a világ legnépszerűbb oktatóit, vállalati szakembereit Magyarországra csábítsa.”
György László szerint az alapítványi konstrukcióban lehetséges elérni, hogy „a Corvinus belátható időn belül a világ 200 legjobb egyeteme közé kerüljön.”
Nagy változások várnak a diákokra és a tanárokra 2019-ben: jön a szigor az érettségin, emelik az ösztöndíjakat
Az új alaptantervet mégsem vezetik be 2019 szeptemberében, ahogy a felsőoktatási felvételi komoly szigorítása is 2020-ban kezdődik, de ebben az évben sem fogunk unatkozni: átalakul a Budapesti Corvinus Egyetem, emelkednek a hallgatói ösztöndíjak, új szabályok vonatkoznak a tanodákra.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.