2014-re elkészül a Tüskecsarnok melletti uszoda

Kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Budapest XI.

  • eduline/mti
A Tüskecsarnok. Évekig állt üresen
Dudás Szabolcs

Kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Budapest XI. kerületében lévő Tüskecsarnok beruházásához kapcsolódó uszodafejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és kijelölte az eljáró hatóságokat a Magyar Közlönyben pénteken megjelent rendeletében. Mi lesz a BME és az ELTE sporttelepének sorsa? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

A kormány tavaly december végén döntött, hogy megépülhet az 50 méteres uszoda a Tüskecsarnok mellé. A kormány célja, hogy a Tüskecsarnok mellett az úszó- és vízisportok számára egy olyan uszodát hozzon létre, amely egyúttal a diáksportot is jól szolgája majd.

Vígh László kormánybiztos a december 21-i bejelentéskor azt mondta: az uszoda 2,2 milliárd forintból valósulhat meg, várhatóan 2014 harmadik negyedévében nyithatja meg kapuit. A létesítményhez 1000 fős lelátó épül majd.

A Tüskecsarnokot 1993-ban kezdték építeni, de a beruházás 1996-ban leállt. A kormány korábban döntött arról, hogy a félbemaradt építkezést folytatni kell. A 4000 fős létesítmény 2014 első negyedévére készülhet el.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.