Mesterdiploma jár a régi típusú képzésért?

Bolognai diplomát kapnak a régi rendszerben végzett hallgatók a belgrádi egyetemen, annak ellenére, hogy a szakmai szervezetek törvényellenesnek tekintik az intézkedést. A változás a 2006 júniusában beiratkozott hallgatókat érinti - számolt be az Edupress.

  • Edupress

Napok óta vitáznak a diplomákon - milyen legyen az oklevél?
MTI/Filep István

Az okleveleket már kinyomtatták, arról vitát nyitni pedig nem érdemes, hogy az új vagy a régi diplomák kiadására vonatkozó jogszabállyal összhangban van-e az intézkedés, mindkét végzettséget igazoló okirat tartalmaz ugyanis egy olyan mellékletet, amelyben feltüntetik a hallgató kurzusait és a hozzájuk tartozó érdemjegyet - érvelt a rektor.

Az egyetem szakmai szervezetei tiltakoznak az intézkedés ellen, törvényellenesnek tekintik azt. Szerintük a hallgatók nem kaphatnak bolognai diplomát, mert a régi rendszerben iratkoztak be és végezték el az egyetem képzéseit.

Szerbia a bolognai rendszer bevezetésére vonatkozó szabályozást 2003-ban írta alá, azzal összhangban pedig 2005-ben átdolgozta a felsőoktatási törvényét is. A törvény gyakorlati alkalmazását viszont csak 2006-ban kezdték meg.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.