Több mint ezren tüntettek az új felsőoktatási törvény ellen Debrecenben

Ezernél több hallgató tüntetett a felsőoktatási törvény koncepciója ellen szerdán a Debreceni Egyetem (DE) főépülete előtt.

  • Eduline

A tiltakozók a forráskivonás, továbbá a hallgatói jogok és az intézményi autonómia csorbítása ellen demonstráltak. A vidéki értelmiség bázisát adó kisebb főiskolák és a nagy kutatóegyetemek egyaránt vesztesei lesznek a fűnyíróelvszerű forráskivonásnak - mondta beszédében Török Gergő, a DE másodéves bölcsészhallgatója. Mint mondta, komplett szellemi műhelyek tűnhetnek el, mivel bűnbaknak kikiáltott szakok válhatnak fizetőssé. "Kinek van több millió forintja tanulásra?" - tette fel a kérdést.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár válasza - folytatta -, hogy diákhitellel adósodjanak el a nem támogatott képzésre jelentkező hallgatók. Hozzátette, hogy a családalapításukat is nehezítheti majd, ha felveszik a diákhitelt.

Szólt a hallgatók "röghöz kötéséről": szerinte nem szerencsés nyugati példákkal dobálózni, hiszen a hallgatóknak nem lenne problémájuk a hazai munkavállalással, ha az egyetemekről kikerülő szakembereket színvonalas bérek várnák a munkaerőpiacon. 

A tüntetés végén 500 léggömböt és ezzel együtt jelképesen a törvény koncepcióját eresztették szélnek. Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) alelnöke elmondta: a hallgatók tanulmányi és térítési ügyekben jelenleg meglévő egyetértési joga tanácsadói joggá változik, ezzel a diákok az intézményeken belül másodrendű polgárrá válnak. A tüntetésen megjelentek a Szolnoki Főiskola hallgatói önkormányzatának képviselői is. 

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által szervezett budapesti tüntetésről itt olvashatsz, a plakátokat pedig itt nézheted meg.

MTI 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.