Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Rekordszámú résztvevője volt pénteken a Kutatók éjszakája rendezvényeinek, a tudományos fesztivál eseményeire több mint ötvenezren látogattak el.
A Tempus Közalapítvány hatodik alkalommal rendezte meg a nagyszabású programot, amelynek idén másodízben a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is a társszervezője volt.Az érdeklődőket ezer program várta 26 város 55 helyszínén.
Mint a szervezők kiemelik, évről évre nő az érdeklődés a Kutatók éjszakája iránt, míg 2006-ban a rendezvényekre mindössze háromezren látogattak el, tavaly a résztvevők száma meghaladta a 40 ezret, az idén pedig több mint ötvenezer látogató volt kíváncsi a kutatók titokzatosnak tűnő munkájára. A budapesti programokon több mint tízezer látogató fordult meg.
Nőtt a tavalyihoz képest a fiatalok aránya, de idén is érkeztek egész családok és képviseltette magát az idősebb korosztály is. A legfiatalabb látogató 4 hónapos, a legidősebb 79 éves volt. A regisztrációs programok szinte minden helyszínen 100 százalékos telítettséggel zajlottak. Idén először sokan előre megtervezett menetrenddel, céltudatosan keresték a programokat.
A Miskolci Egyetemen a tanbánya-látogatás volt a legnépszerűbb, valamint a Vércseppek nyomában című program, amely egy fiktív gyilkosságot követett nyomon a helyszíneléstől a bírósági tárgyalásig. A gödöllői Szent István Egyetemen az egyik legkedveltebb a vezetésbiztonsági program volt - vészfékes megállás, a biztonságiöv-szimulátor, részegséget szimuláló szemüveg. A Corvinus Egyetemen a Talaj- és vízminták elemzése és Gyümölcsök a biokozmetikában voltak a legkedveltebb programok, míg a Bajai Csillagvizsgálóban a lézerpálcás csillagképtanítás és a különleges felfújható mobil planetárium, Veszprémben pedig az informatikusok éjszakája.
Szarvason először nyitotta meg kapuit a Halászati Kutatóintézet Környezetanalitikai Központja, ahol a legmodernebb analitikai műszerekkel ismerkedhettek a látogatók, a kisebbeknek pedig az afrikai harcsák élményetetése mellett az először berendezett halsimogató volt a kedvence.
A budapesti Gödör Klub nyelvészeti programján kiderült, hogy a nyelv- és beszédtudományok "szexi" dolgok, és hogy izgalmas, divatos és lebilincselő is lehet, ami az iskolából könyvszagúnak tűnt. Ugyanitt a Da Vinci Learning - Edupress Tudáspróba programhelyszínén a látogatók választ kaphattak arra, melyik magyar feltaláló érdeme a golyóstoll, hogyan menthette meg több ezer ember életét a feketedoboz ötlete, vagy van-e víz a világűrben.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).