Egyeztetne a felsőoktatási törvényről a rektori konferencia

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége azt kéri a kormányzattól, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény koncepcióját tárgyalják meg velük.

  • Eduline

A testület úgy fogalmazott: kérik, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény koncepciójához kapcsolódóan, valamint a kodifikált szövegtervezet elkészülte után is, de még a kormánynak történő benyújtás előtt legyen lehetőségük a felsőoktatás szakmai szervezeteinek kifejteni véleményüket, megfogalmazni javaslataikat.

Bíznak abban, hogy ezek felhasználásával sikerül közösen olyan szabályozási javaslatot megfogalmazni, amely megfelel a felsőoktatás átalakításának korábban közösen megállapított alapelveinek - tették hozzá. Az MRK plénuma jövő kedden tárgyalja az előterjesztésben foglaltakat. Az ülés után tájékoztatást adnak szakmai javaslataikról - tudatták.

MTI 

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.