Kivégzi a kommunikáció szakot a kormány felsőoktatási tervezete

Megszüntetné az állami finanszírozást az egyetemi és főiskolai kommunikáció és médiatudomány szakokon az oktatási államtitkárság. Az eMasa információi szerint azok, akik ilyen diplomát szeretnének, 2012-től félévenként legalább félmillió forintot fizethetnek.

  • Eduline

Az eMasa úgy tudja, a tervek szerint 2012-től valamennyi kommunikáció és médiatudományi szakon kizárólag költségtérítéses formában lehet majd tanulni, félévente nagyjából félmillió forintért. Hány szakon szüntetné meg az államilag finanszírozott képzést a kormány? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

"Én is legalább három-négy elképzeléssel találkoztam, de hasonló tendencia olvasható ki mindegyik anyagból" – mondta Szijártó Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékének vezetője. "Egyebek mellett nyilvánvaló az a törekvés, hogy az államilag finanszírozott helyeket erőteljesen visszaszorítsák. Ez elsősorban a társadalomtudományokkal, művészetekkel, gazdasággal, politológiával összefüggő területeket érinti. Így a kommunikációs és médiatudomány szakokon is erőteljes kurtításra lehet számítani" - tette hozzá.

Öt-hatszázezer forintért tanulhatnak a hallgatók a kommunikáció szakon

Szíjártó úgy tudja, a féléves tandíj 5-600 ezer forint lesz, ami a mostani költségtérítés ötszöröse. "El lehet képzelni, kik vesznek majd részt ezekben a képzésekben. Emellett az intézkedés a környező országok oktatási intézményeire is komoly hatással lehet. Hisz a nemzeti retorikával felszerelt oktatási kormányzat ezzel a tevékenységével épp a határon túli egyetemeket hozza helyzetbe a magyar felsőoktatási piaccal szemben. Ha grazi, bécsi vagy akár pozsonyi egyetemen lennék vezető, nyilván ennél olcsóbb kommunikációs és médiatudományi képzést hirdetnék meg" - tette hozzá.

eduline

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu