Akár nyolcmillió forintot is kérhetnek az ázsiai diákoktól a brit egyetemek

Európán kívüli diákokkal, pontosabban az ő tandíjaikkal akarják a brit egyetemek pótolni állami támogatásuk megcsappanását.

  • Eduline
Akad olyan felsőoktatási intézmény, amely a duplájára tervezi emelni nem európai hallgatói létszámát. Ezeket a diákokat azért kell más földrészről "importálni", mert a brit kormány korlátozza az uniós hallgatói létszámot. Az ok: EU-diák kedvezményesen tanulhat, nem fizet teljes "önköltségi" árat. Márciusban még az elitegyetemek rektorai is tiltakoztak a tandíjemelés ellen - összefoglalónkat itt olvashatod el.

Az Oxford campusa. Európán kívüli diákokkal töltenék fel az évfolyamokat

Az Európán kívüliek számára a legdrágább tandíj az idén 26 ezer 250 font volt (7,8 millió forint), ezt az Imperial College számította fel nekik, de csak egyes szakokon. A brit egyetemek már korábban is elkezdtek "nyitni" az Európán kívüli hallgatók felé bevételük növelése végett. Tavaly 37 ezer nem európai diákot vettek fel, 12,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A The Daily Telegraph című lap összesítése szerint míg a kilencvenes években a külföldi hallgatók az egyetemek bevételének csupán az 5 százalékát adták, 2009-re 10 százalékra emelkedett az arány.

MTI

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.