Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Egyetlen liter benzinnel 2277 kilométer megtételére volt képes, így ismét új magyar rekordot állított fel a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata az alternatív meghajtású járművek számára a németországi Lausitzban rendezett európai Shell Eco-maraton versenyen.
A 2010-es versenyen a csapat újoncként Megaméter nevű járművével több mint 1200 kilométerrel javította meg az addigi magyar rekordot: 1588 kilométeres teljesítményükkel akkor a nyolcadikok lettek, de már néhány hónappal később, a jármű továbbfejlesztését követően egy finnországi versenyen sikerült egy liternyi üzemanyag felhasználásával 1941 kilométerre javítaniuk korábbi eredményüket.
Az idei versenyre a csapat teljesen új járművet épített. A továbbfejlesztett motor az előzőhöz hasonlóan négyütemű, felülvezérelt és felülszelepelt injektoros benzinmotor, a korábbi léghűtés helyett azonban most vízhűtésesre tervezte a csapat, a kád alakú égéstér helyett pedig félgömb alakút alakítottak ki a hengerfejben. Javítottak a légellenállási értékeken is: az előzetes számítógépes vizsgálatok alapján az új járműnek mintegy 25 százalékkal kisebb lett a légellenállása. A Megaméter II-be a korábbi mechanikus kormányműnél könnyebb elektronikus szervokormányt építettek be - magyarázta Bagány Mihály, a főiskola csapatfelelős oktatója.

Jól indult a verseny a kecskeméti csapat számára, 2277 km/liter eredménnyel már az első körben sikerült túlszárnyalni a tavalyi rekordot. Az utolsó próbálkozás még ennél is biztatóbbnak tűnt, de menet közben baleset érte a járművet, amely így kategóriájában a 4. - a győztes francia csapat eredménye 3688,2 kilométer/liter volt -, az összesített versenyben pedig 212 benevezett induló közül az 5. helyen zárta a megmérettetést.
A hét különdíj egyikét ennek ellenére megkapta a Megaméter-II: azzal az ergonómiai, esztétikai és az anyagválasztás területén megvalósított innovatív tervezési megoldásokat és a műszaki kivitelezés mérnöki teljesítményét jutalmazták.

Szintén kiemelkedően szerepelt a versenyen a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola együttese. Ők a GAMF csapat tavalyi járművének karosszériájába építettek elektromos motort. Ebben a kategóriában 12 csapat versenyzett, a kecskeméti középiskolások 317 km/kWh teljesítménnyel a 6. helyezést szerezték meg.
Bagány Mihály szerint a Kecskeméti Főiskola eredménye kelet-közép-európai összehasonlításban is kiemelkedő, hiszen az utánuk következő legjobb térségbeli csapat - egy lengyel egyetem - a 27. helyet érte el a kevesebb mint 600 kilométeres teljesítménnyel.
Különdíjat kapott a győri Széchenyi István Egyetem csapata is: a győri napelemes autó tervezési, kivitelezési, innovatív, technikailag és műszakilag kimagasló megoldásokat magában foglaló konstrukciós munkáit ismerték el.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).