Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nyolc magyar egyetemi hallgató csatlakozott a GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíjasok regionális hálózatához.
A GE Foundation és az Institute of International Education közös, jótékonysági alapon működő ösztöndíja az elmúlt kilenc évben közel 400 kelet-közép-európai egyetemista számára tette lehetővé vezetői képességeik fejlesztését. A szigorú szempontrendszer alapján az IIE által kiválasztott tanulók két éven át évi ezerötszáz euró ösztöndíjban részesülnek, valamint egy nemzetközi vezetői készségfejlesztő szemináriumon is részt vesznek.
2011-ben négy országból összesen 20 egyetem pályázói nyerhették el az ösztöndíjat kiemelkedő tanulmányi eredményeik, illetve egyetemen kívüli tevékenységük és képességeik (például diákcsoportokban való tevékeny szerep, önkéntes munka, közösségi szerepvállalás, vezetői készségek) alapján. 2006 óta az ösztöndíjban részesülő diákoknak a program részeként önkéntes munkával is hozzá kell járulniuk saját környezetük (iskolájuk, városuk) fejlődéséhez, épüléséhez.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.