Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Elsőfokon négy év börtönre ítélte hivatali befolyással üzérkedés miatt Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát a bíróság. Az ügyészség szerint a vádlott két társa közreműködésével egy nemzetközi cégnél próbált meg jogtalan előnyt kicsikarni úgy, hogy valótlanul azt állította: a cég egyes munkatársai ellen drog- és fegyverkereskedelem miatt titkos nyomozás folyik, de ő az eljárást a cég számára kedvezően tudja befolyásolni.
A szociológus végzettségű, akadémiai doktori címmel rendelkező volt rektor két vádlott-társa bűnsegédként szintén letöltendő szabadságvesztést kapott, két, illetve két és fél évet. A vád szerint Szabó - aki 2006-tól töltötte be a nemzetvédelmi egyetem rektori posztját - 2009-ben egy nemzetközi szállítmányozási cégtől próbált jogtalan előnyt kicsikarni oly módon, hogy valótlanul azt állította a cég magyarországi és nemzetközi vezetőinek: a vállalat egyes dolgozói fegyvert és drogot csempésztek. Ő azonban el tudja intézni - mondta -,hogy a cég kimaradjon a nyomozásból és a várható médiabotrányból, így nem sározzák be a cég nevét, megőrizheti üzleti jó hírét.

Cserébe a rektor azt kérte, hogy távolítsák el a cég négy magyarországi dolgozóját, illetve bontsanak szerződést az aktuális őrző-védő partnerrel, helyettük pedig egy általa megjelölt biztonsági céget alkalmazzanak.

Szabó olyan információkkal próbálta megtéveszteni a nemzetközi cég vezetőit, hogy titkosszolgálati emberek a céggel összefüggésben állítólag arról beszélgettek: fél mázsa kokain eltűnése miatt két spanyol férfi jön Magyarországra, és leszámolásra készül.
A rektort tavaly februárban kommandósok fogták el a munkahelyén és négy hónapot előzetes letartóztatásban töltött. Szabó egyik vádlott-társa a nemzetközi cég magyarországi középvezetője volt, és négy kollégája eltávolítását szorgalmazta a rektoron keresztül, a harmadrendű vádlottnak pedig az érdekeltségi körébe tartozott az a biztonsági vállalkozás, amelyet a vádlottak megpróbáltak bejuttatni a nemzetközi céghez. A harmadrendű vádlott már többször állt bíróság előtt, és börtönben is ült.
Az eljárás során mindhárom vádlott tagadta bűnösségét, védőik felmentést kértek, hatósági provokációról, koholt bizonyítékokról, megalapozatlan vádakról beszéltek.

Szabó János korábban azzal magyarázta tettét, hogy ő csak "jószolgálati küldetés" keretében akarta figyelmeztetni a nemzetközi céget a rá leselkedő veszélyekre. Kedden az utolsó szó jogán az elsőrendű vádlott továbbra is állította, hogy nem követett el bűncselekményt, csupán megpróbálta rektorként piaci alapokra helyezni a megfogyatkozó állami támogatás miatt nehéz helyzetbe került nemzetvédelmi egyetemet.
A büntetőtanács elnöke azonban az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában a lehallgatási anyagokra, e-mailekre, tanúvallomásokra támaszkodva egyértelműen elutasította a vádlotti védekezéseket, és megállapította, hogy a vádlottak valótlan információkkal, hivatali befolyásukra hivatkozva próbálták megtéveszteni és jogtalan előny nyújtására késztetni a nemzetközi cég vezetését. A bíró megjegyezte, hogy a vádlottaktól egyszer sem kapott elfogadható magyarázatot arra az egyszerű kérdésre: miért nem fordultak a hatóságokhoz, ha bűncselekmény jutott a tudomásukra. A szóbeli indoklás szerint az elsőrendű vádlott egyetemi pozícióját a munkahelyen kívüli egzisztenciális érvényesülés eszközének tekintette.
MTI
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.