Egy pályázó indul a Pannon Egyetem rektori posztjáért

Egyedül Friedler Ferenc, a Műszaki Informatikai Kar dékánja indul a veszprémi Pannon Egyetem rektori posztjáért.

  • Edupress

A rektorjelölő rendkívüli szenátusi ülés március 17-én lesz, Friedler Ferencnek öt meghallgatáson kell bemutatnia terveit. A Széchenyi-díjas dékán már 2007-ben is indult a rektori posztért, amelyet akkor Rédey Ákos nyert el.

Dudás Szabolcs

A jelenlegi rektor ismét leadta pályázatát, később azonban visszalépett. Közleményében azt írta: "kilenc év rektorhelyettesi és négy év rektori megbízás után úgy döntöttem, hogy a jövőmet a felsőoktatás mellett a tudományos életnek, a környezetmérnöki szakterületnek kívánom szentelni. Ugyanis olyan új kihívások és lehetőségek nyíltak meg előttem a szakmám területén, amelyeket nem lehet nem figyelembe venni."

Rédey Ákos az elkövetkező rektori ciklus alatt 65. életévét töltötte volna be, így megválasztásához kétharmados többségre lett volna szükség a szenátusban.

Edupress

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.