Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hat év börtönre ítélte az észak-kínai Hopej (Hebei) tartomány bírósága azt a 23 éves férfit, aki egy egyetemi campusban ittasan elgázolt két húszéves lányt, majd a baleset után továbbhajtott, és azt kiáltotta: Apám Li Kang!
Li Csi-míg (Li Qiming) egyik áldozata a kórházba szállítás után életét vesztette, a másiknak a lába tört. A Vangtu (Wangdu) megyei bíróság három hónappal az eset után hozta meg első fokú ítéletét, amelyről vasárnap tájékoztatták a közvéleményt. Egyelőre nem tudni, hogy Li kíván-e fellebbezni.
Li a Hopej Egyetem kampuszában éjszaka egy barátjának hazaszállítása közben elsodort két arra haladó egyetemistát, s bár továbbhajtott, a dühös hallgatók és az egyetem biztonsági őrei megállították. A médiajelentések arról is beszámoltak, hogy Li azt kiabálta: "Apám Li Kang!" A hivatkozott apa Paoting (Baoding) város azon kerületében a rendőrkapitány-helyettese, ahol az egyetem is található.
Miután mindez felkerült a világhálóra, az ügy fejleményeit egész Kína nyomon követte, az "apám Li Kang" nevű mondat pedig rendkívül gyorsan a "hatalmasok" kiváltságos gyermekeit gúnyoló mondássá vált.
A bírósági közlemény szerint az ítéletnél enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy Li töredelmesen bevallotta tettét, családja pedig anyagi kárpótlást fizetett a meghalt, valamint a sérült lány családjának. Jelentések szerint 460 ezer jüant (14 millió forint) adtak a gyermeküket elvesztő szülőknek és 91 ezer jüant (2,8 millió forint) kapott a sérült egyetemi hallgató családja.
Li Kang a kínai központi televízióban (CCTV) még októberben nyilvánosan fejezte ki együttérzését az áldozatok szüleinek, s ígéretet tett arra, hogy a bírósági meghallgatáson nem fogja pozícióját felhasználni fia mentésére.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.