120 ezres fizetés és gyakori munkahelyváltás vár a pályaelhagyó diplomásokra

Alacsonyabb a fizetésük, és elégedetlenebbek a karrierjükkel azok a frissdiplomások, akik nem a képzettségüknek megfelelő területen helyezkedtek el a végzést követően - derült ki az Educatio Nonprofit Kft. felméréséből.

  • Edupress

Még mindig megéri a felsőoktatásban tanulni, a diplomások körében ugyanis alacsonyabb a munkanélküliség, fizetésük pedig magasabb az átlagnál - mondta Veroszta Zsuzsanna az Educatio Nonprofit Kft. vezető elemzője. Közel ötezer, 2007-ben diplomázott fiatalt kérdeztek meg a végzésük óta eltelt három évről. Milyen az ideális pályakezdő a hr-esek szerint? összefoglalónkat itt olvashatod el.

A felmérés eredményei szerint a frissdiplomások átlagosan 3,6 hónap alatt találnak munkát a diploma átvétele után. Ezzel szemben csekély, mindössze másfél százalékra tehető azoknak a száma, akik az államvizsgájuk óta eltelt három évben nem találtak állást. A frissdiplomások jelentős része az egyetemen vagy főiskolán megszerzett tudást hasznosítja a munkája során is. Mindössze 14-15 százalék azok aránya, akik a végzettségüktől eltérő tudást megkövetelő területen helyezkedtek el, vagyis szakjukat tekintve pályaelhagyók lettek. Körükben az átlagos fizetésnél valamivel alacsonyabb, körülbelül 120 ezer forintos nettó havi átlagkereset jellemző. Emellett karrierjükkel elégedetlenebbek, mint társaik, valamint az átlagosnál nagyobb arányban (körülbelül harmaduk) fontolgatják a munkahelyváltást.

Pályaelhagyó frissdiplomások: alacsonyabbak a fizetések
www.fijilive.com

Ezzel szemben azok, akik munkájukban nagymértékben tudják hasznosítani a felsőoktatásban szerzett tudást, átlagosan csaknem nettó 150 ezer forintot keresnek havonta, és csak kevesebb mint egytizedük tervez munkahelyváltást. A pályaelhagyás aránya a természettudomány, a társadalomtudomány, illetve az agrár képzésben végzettek körében a legmagasabb. A más szakmában elhelyezkedők aránya az orvos- és egészségtudomány, jog és informatika területén a legalacsonyabb, amit megmagyaráz, hogy ezek a területek munkavállaláskor igen szűk mozgásteret jelentenek, de stabilabb munkaerő-piaci pozíciót nyújtanak.

Edupress
Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.