Idén az ELTE-n tanácskoznak az európai egyetemek

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) ad otthont a legnagyobb európai egyetemi hálózat, az Európai Egyetemek Szövetsége (European University Association, EUA) egyik éves szemináriumának csütörtökön és pénteken, a rendezvényre egyetemi vezetőket, doktori iskolák vezetőit, oktatóit várják.

  • Eduline

Az ELTE-n tartják az EUA szemináriumait
MTI

Az ELTE tájékoztatása szerint az EUA a magyar felsőoktatási intézményt kérte fel arra, hogy január 20-21-én adjon otthont doktori munkacsoportja éves szemináriumának, amely a nemzetközi és szektorközi mobilitással foglalkozik.

A szervezők elsősorban egyetemi vezetőket, az egyetemi stratégiák kidolgozásáért felelős munkatársakat, doktori iskolák vezetőit, a felsőoktatás irányításának döntéshozóit és a doktori iskolák oktatóit várják a rendezvényre.

A plenáris ülések és az egyes munkacsoportok témája a mobilitásnak a kutatói pálya kezdetén és korai szakaszában betöltött szerepe lesz. A mobilitást szélesebb értelemben vizsgálják: nemcsak a külföldi tanulmányutakat és a külföldi kutatásokat értik alatta, hanem a más egyetemeken, illetve a gazdaság egyéb szektoraiban (ipar, szolgáltatások) eltöltött tanulóidőt is - olvasható a közleményben.

A 2001. március 31-én a spanyolországi Salamancában létrehozott EUA az európai felsőoktatási szféra meghatározó szereplője. A hálózat 46 ország 800 felsőoktatási intézményének biztosít lehetőséget a közös kutatáshoz és az együttműködéshez. Tagjai az oktatásban és kutatásban részt vevő európai egyetemek, nemzeti rektori szövetségek, valamint egyéb, a felsőoktatásban és kutatásban aktív szervezetek. A szövetség fontos szerepet tölt be a Bologna-folyamatban, az Európai Unió tanácsadó testülete a kutatásban, szorosan együttműködik a Gazdasági és Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel, az Európa Tanáccsal és az UNESCO-val. Intézményértékelési programot, workshopokat, szemináriumokat, munkacsoportokat szervez és működtet.

MTI

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.