Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Budapesti Gazdasági Főiskola volt hallgatójának diplomamunkája nyerte "Az év pr-dolgozata 2010" címet: a beérkezett tizennégy pályaműből az első körben egy tizenhat főből álló zsűri választotta ki a szakmailag legértékesebb munkákat, majd egy második zsűri állította fel a döntősök közötti sorrendet.
A legjobb teljesítményt elismerő "Az év PR-szakdolgozata 2010" címet idén a Budapesti Gazdasági Főiskola kommunikáció és médiatudományi szakán végzett Regenbach Zsófia "Bizalom, bizalmatlanság a nonprofit szektorban" c. munkája nyerte el. A második helyen Völgyi Katalin "Vállalati önkéntesség Magyarországon", a harmadikon pedig Bognár Gergely "Quo vadis, pr-mérés" c. dolgozata végzett - mindketten a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hallgatói voltak.
Perlaky-Papp József, az idén legtöbb pályaművet benevező Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola docense szerint a szakdolgozatok megmérettetésének lehetősége évről évre nagyobb presztízst és motivációt jelent a
számára, hisz a legjobbak a szakmai elismerést mint ajánlást viszik tovább – hangsúlyozta a főiskola docense.
Morva Gábor, a Magyar PR Szövetség elnökségének tagja, a pályázat koordinátora az idei pályázati fordulót értékelve úgy fogalmazott: "A dolgozatok színvonalának fejlődését mutatja az is, hogy az idei nyertesek között már két olyan munka is szerepel, amely a hazai versenyt követően hamarosan a nemzetközi porondon is megmérettetheti magát."
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).