Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Elkészült a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Interaktív Természetismereti Tudástára.
Galambos Gábor dékán elmondta: a kar főépületének emeletén mintegy ezer négyzetméteren interaktív tudástár áll a szerdai megnyitást követően a látogatók rendelkezésére. A tudástár fő elemei a természetismereti kiállítások, a bemutatóórák és a Próbáld ki! laboratórium.
A főiskola több mint 130 éve gyarapodó gyűjteménye végre méltó térbe került - fogalmazott a vezető. A herbáriumot és az állattani gyűjteményt - amely mintegy 10 ezer fajt tartalmaz - az intézményben oktató világhírű kutatók állítottak össze az évtizedek során. A gyűjtemények 2000 óta a Magyar Kulturális Örökség részét képezik. Szintén egyedülálló az ásvány- és kőzettani gyűjtemény, amelynek megalapítása Koch Ferenc nevéhez fűződik. Ezenkívül további tudományos eszközöket, érdekes tárgyakat lehet megtekinteni a kémia, földrajz, a fizika, a technika és a számítástechnika területéről. A kiállítási tér kulcsszava az interaktivitás: az információs pontokon oktatásra, játékos és szórakoztató részvételre, kreatív közreműködésre nyílik lehetősége az érdeklődőknek.

A látogatócsoportok igény szerint választhatnak a felajánlott különféle témakörökből, a matematika, kémia, fizika, biológia, földrajz, technika, számítástechnika területén, melyekről a kar oktatói 45 perces órákban tartanak előadást. A Próbáld ki! laboratóriumban gyakorlattal rendelkező kutatók vezetésével látványos kísérletekben vehetnek részt a csoportok. A szemléltető kísérletek, általános és középiskolás csoportoknak készülnek, azzal a nem titkolt céllal, hogy felkeltsék az érdeklődést a természettudományok iránt.
A Tudástár terei virtuálisan is bejárhatók a
weboldalon, ahol a csoportok be is jelentkezhetnek. A kiállítás akadálymentes, a mozgássérültek lifttel juthatnak fel a kiállítótérbe a számukra kialakított parkolóból. A látássérülteknek a padló vezetősávja segít, a termekbe a halláskárosultakat segítő eszközöket is beszereltek.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.