Kiderült: ezért esik darabjaira az 5 milliárdos épület

Egy légtelenítő szelep meghibásodása okozta azt a leázást, amely miatt kedden ideiglenesen bezárt a szeptemberben átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont - értesült az MTI az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program menedzsmentjéhez közel álló forrásból.

  • Eduline

Az épület második emeletén a fűtési rendszerből kiáramló víztől mintegy

húsz négyzetméteren átázott az álmennyezet

, vizes lett a szőnyeg és több bútor is, de könyvekben és más dokumentumokban nem keletkezett kár.

Fischerné Dárdai Ágnes, az egyetemi könyvtár főigazgatója azt mondta: az ingatlan december 27-ig biztosan zárva lesz, de lehet, hogy január 3-ig nem nyit ki. Megjegyezte, hogy ez azért is kellemetlen, mert vizsgaidőszak van, a könyvtárat ilyenkor sok felsőoktatási hallgató látogatja, nekik a felkészüléshez most más kari és szakkönyvtárakat kell igénybe venniük. Az MTI úgy értesült, hogy a kivitelező hozzálátott a hiba kijavításához és szakemberei az épület összes légtelenítő szelepét ellenőrzik.

Wikipedia

A tudásközpontnak nem ez az első műszaki problémája. Vasárnapra virradóra leesett két üveg burkolóelem az épület külső homlokzatáról. Az összesen

hat négyzetméternyi üvegtábla gyakorlatilag szétrobbant

, darabjai pedig a földre hullottak. A kivitelező ezért az összes, három és félezer négyzetméternyi burkolóelemet átvizsgálja a hasonló esetek megelőzése érdekében.

A pécsi önkormányzat kedden felajánlotta segítségét, szakapparátusát a tudásközpontot építtető baranyai önkormányzatnak. A polgármesteri kabinetiroda közleményében azt írta: javasolják a megyei önkormányzatnak, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a kivitelezővel, a cégnek garanciális javításokat kell elvégeznie az épületen.

Pár hónapja készült el az épület

A tudásközpont alapkövét szimbolizáló hengert 2009. szeptember 16-án rakták le egy Csorba Győző-idézettel, az Európa Kulturális Fővárosa és a megye lógójával, az épület látványtervével, valamint a Dunántúli Napló aznapi számával együtt.

A Tudásközpont könyvtára 2010. október 25. óta működik: az intézmény a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtárat, a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtárát, valamint az egyetem jogi és közgazdasági szakkönyvtárát integrálta. Ezzel jelenleg az ország negyedik legnagyobb könyvtára, és Közép-Európa legmodernebb könyvtárbuszát is üzemelteti. Heti 84 órában, mindennap reggel nyolctól este nyolc óráig tart nyitva, még szombat-vasárnap is. Az épület minden pontján ingyenes wifi-hálózat érhető el, és csaknem háromszáz számítógépet használhatnak az olvasók.

Az  5,5 milliárd forintból épült 13 ezer négyzetméteres tudásközpont Pécs, valamint a régió információs és dokumentumigényét szolgálja, emellett alkalmas közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is.

MTI

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.