Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nyolcvanöt millió euróval segíti három budapesti egyetem fejlesztését az Európai Beruházási Bank (EIB), amely összesen 235 millió euró hitelt ad Magyarországnak.
A Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem és az
meglévő épületeinek felújítására, a kutatási eszközállomány modernizálására és bővítésére, valamint a kutatási és fejlesztési munkában részt vevő egyetemi dolgozók bérének kifizetésére fordítja az összeget 2010 és 2013 között.
Az Európai Beruházási Bank október 15-én hagyta jóvá a hitelkeretet, amely a Budapesti Egyetemek elnevezésű projekt megvalósulását segíti.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.