Szeptemberben rendezik meg az első Kormányzati Karrier Expót

Először rendeznek Kormányzati Karrier Expot hazánkban - jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szeptember 6-án. A Regeneráció nevet viselő eseményt szeptember 18-án, szombaton tartják meg a Millenáris Parkban, ahol a közigazgatásban felkínált állások mellett a szférában jellemző életpályamodellel is megismerhetnek a látogatók. A szervezők elsősorban frissdiplomás pályakezdőket, egyetemistákat várnak az eseményre, az expón többek között miniszterek, államtitkárok mutatják be a hosszú távú közigazgatási életpályamodellt.

  • Edupress

Részben egy, a Magyar Tudományos Akadémia által végzett kutatás eredményeivel indokolta az expó megszervezését Nagy Anna kormányszóvivő. A kutatás szerint a megkérdezett középiskolások 30 százaléka biztosan tudja, hogy a jövőben nem Magyarországon szeretne élni, illetve a "maradók" többsége mindenképpen multinacionális cégnél szeretne elhelyezkedni. Hogy a közigazgatást, mint munkaerő-piaci szereplőt is megismertessék a fiatalokkal, szeptember 18-án rendezik meg a Kormányzati Karrier Expot.

A kormánytisztviselői pályát ismét vonzóvá kell tenni" - jelölte meg az expó célját Navracsics Tibor. A fiatalok megismerhetik az eseményen a köztisztviselői munkát, annak érdekességeit, illetve az előmeneteli rendszert. Az eseményen többek kerekasztal-beszélgetéseket tartanak, segítenek a megfelelő önéletrajz elkészítésében, nyújtanak azonban pályaválasztási tanácsadást és grafológiai teszten is részt vehetnek az érdeklődők.

Miközben pedig az érdeklődők egy hosszútávú közigazgatási életpályamodellt ismerhetnek meg, egy közigazgatási ösztöndíj elindításáról is szó lesz az eseményen. A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj háromszáz fiatalnak ad lehetőséget arra a jövőben, hogy megtapasztalja külföldön és Magyarországon a közigazgatás működését. Sikeres vizsga esetén pedig el is kezdheti ezt a bizonyos életpályát.

Az eseményt nem külön honlapon, hanem a

facebook

oldalán ismerhetik meg részletesen az érdeklődők, továbbá elindult a

regeneracio.blog.hu

oldal az expóval kapcsolatban.

edupress

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.