Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Európai Unió támogatásával megújult a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola könyvtára, a tízmillió forintból megvalósult fejlesztés során korszerűsítették a számítógépparkot, digitalizálták a könyvtárban őrzött dokumentumokat, illetve a fogyatékkal élők számára akadálymentessé tették a közlekedő utakat.
Lakatos Márk, az intézmény sajtószóvivőjének közlése szerint a hétfőn átadott beruházás megvalósítására a Nemzeti Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja keretében nyílt lehetőség. A fejlesztés célja, hogy a diákok minél szélesebb köre férhessen hozzá a kibővített hazai és nemzetközi szakirodalomhoz, információs bázisokhoz, illetve elősegítsék a későbbi munkájukhoz elengedhetetlen szakmai, vezetői és etikai ismeretek elsajátítását.
A könyvtári fejlesztések az úgynevezett Tudásexpó-expressz elnevezésű pályázat részeként valósulhattak meg. A csaknem tízmillió forintos támogatás nyomán immár huszonhét korszerű személyi számítógépet használhatnak a könyvtárban a hallgatók. A meglévő HUNTÉKA integrált könyvtári rendszer egy új modullal, az úgynevezett JaDoX digitalizáló modullal bővült, amely teljes körű segítséget nyújt a digitalizált dokumentumok feldolgozásához, megjelenítéséhez, tárolásához és visszakereséséhez, elektronikus úton - közölte Lakatos Márk.

mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.