Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Elfogott és előállított a rendőrség két fiatalkorú gyanúsítottat a nyíregyházi katolikus gimnázium kollégiumában diákokra támadó verekedők közül vasárnap délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
A kollégiumban szombaton többen verekedtek össze, és három diák került kórházba kisebb sérülésekkel - emlékeztetett Fülöp Gergely. Hozzátette: a csoportos garázdaság miatt indult eljárás során a rendőrség azonosított egy harmadik verekedőt, egy középkorú férfit, akit más hatóság is köröz, ellene elfogatóparancsot adtak ki.
A százados tájékoztatása szerint a nyíregyházi kollégiumba négy személy rontott be, ahol három 16-19 éves diákot bántalmaztak. A tanulókat ütötték, rúgták, egyiküket egy falról leeső szentkép keretével is hátba vágták. Az elkövetők végül elmenekültek a helyszínről, amikor a portás a nevelőtanárért szaladt.
A szóvivő a verekedéssel kapcsolatban elmondta: a nyomozás adatai szerint előzőleg a kollégiumba tartó fiúkba az utcán két hasonló korú személy kötött bele. A diákok bementek az intézménybe, a kötözködők viszont két másik társukkal, köztük egy középkorú férfivel utánuk mentek, és verekedni kezdtek. Az elfogott és előállított két személy kihallgatása mellett a rendőrök még keresik a harmadik elkövetőt, a körözött férfit, míg a negyedik verekedő azonosítása még tart.
mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.