Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy az intézmény nem egyetemként, hanem egyetemek "beszállítójaként" működik majd.
A lap ismertetése szerint júniusban egy tesztszemeszterrel kezdődik az oktatás a Bojár Gábor Graphisoft-elnök alapította Aquincumi Technológiai Intézetben (AIT), majd ennek tapasztalatai alapján jövő februárban indul a rendes oktatás.
A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint az AIT szeretne cégszerűen működni, az oktatókat nemcsak készpénzzel, hanem részvényopciókkal is honorálnák.
A tesztszemeszterre a diákokat az a hét egyesült államokbeli egyetem (köztük a Princeton) küldi, amelyekkel az AIT együttműködési megállapodást kötött, s amelyek tanácsaikkal és folyamatos monitorozással segítik majd az intézmény működését. A nyári tesztszemeszteren várhatóan 20-30 hallgató vesz részt, a létszámot néhány év alatt 100 főre szeretnék emelni. A várakozások szerint elsősorban az Egyesült Államokból érkeznek majd a hallgatók, a férőhelyek 10 százalékát pedig műegyetemista diákok számára tartják fent, akik térítésmentesen vehetnek részt az oktatáson - ismereti a lap.
mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.