Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A román oktatási minisztérium felszólította hétfőn a Spiru Haret magánegyetemet, hogy vesse alá magát a hivatalos minőségi ellenőrzésnek, mert csak így igazolhatja, hogy nem indokolatlanul vált a világ legnagyobb "diplomagyárává".
A bukaresti Spiru Haret magánegyetemre évente 320 ezer diák nyer felvételt. Az intézmény amiatt került az oktatási minisztérium látókörébe, mert felmerült a gyanú, hogy diplomák tízezreit bocsátja ki törvénytelenül. Az egyetem működése ettől függetlenül is szemet szúrt a román oktatási illetékeseknek, mivel csupán ebből az intézményből annyi diplomázó diák kerül ki évente, mint az összes többi romániai egyetemről.
A Gandul című román napilap szerint az egyetem úgy növelte 41 ezerről 320 ezerre diákjainak számát, hogy minden engedélyezett szak esetében távoktatási képzést is indított. Ehhez azonban nem rendelkezett a szükséges minisztériumi engedélyekkel.
Az oktatási miniszter szerint e törvénytelen eljárás miatt lehetett a román egyetem a világ legnagyobb oktatási intézménye, hiszen információi szerint a Buenos Aires-i egyetemnek is "csak" 240 ezer diákja van.
Ecaterina Andronescu oktatási miniszter hétfőn ultimátumot intézett a felsőoktatási intézmény vezetőségéhez. Figyelmeztetett: megszüntetik az egyetemet, ha annak vezetősége nem engedélyezi, hogy a felsőoktatási minőségbiztosító hivatal elvégezze a szükséges ellenőrzéseket. Ez utóbbiaknak ugyanis az egyetem éveken keresztül nem volt hajlandó alávetni magát.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.