10 dolog, amire minden diák vágyik

„Az első osztálytalálkozón tuti odamegyek a matektanárhoz és az arcába nyomom a diplomám, hogy lám-lám, nem lett igaza, nem csak libát őrizni leszek jó” – valószínűleg erre, vagy ehhez hasonló dolgokra mindenki gondolt már. A Buzzfeed összegyűjtötte, mi az, amit a legtöbb huszonéves kívánna.

  • Eduline
Shutterstock

Kéjes örömmel töltene el, ha valaki olyat kellene felvételiztetnem, aki megkeserítette az életemet a suliban. Ott ülnék az íróasztal mögött, ő meg állásért könyörögne.

Ugyanazon az estén bulit rendezni, mint a legnagyobb ellenségem. És persze hozzám jönne el mindenki, másnap pedig kész legenda lennék az egyetemen.

Írok egy bestsellert, amit visznek majd, mint a cukrot. Persze lesz egy dedikálásom valamelyik nagy könyváruházban, ahol majd az exem is megjelenik. Én pedig szépen beleírom a könyvébe, hogy menjen a p*ba. Persze csak miután már megvette a könyvet 4 ezer forintért.

Aztán persze filmet csinálnak majd a könyvből, ahol én castingolhatom a világhírű színészeket. A filmmel megnyerem az Oscart, a beszédemben pedig megemlítek majd mindenkit, aki cikizett valaha is, hogy látjátok, lúzerek, nekem sikerült, míg ti otthon tespedtek anyátok kanapéján.

Meghívnak az egyetemre, hogy mondjak beszédet, mint szakértő, én pedig majd odasétálok a tanárhoz, aki háromszor vágott meg a vizsgán, hogy „ide már minden jöttmentet beengednek?”

Kapnék egy SMS-t attól, akibe fél éve még totálisan bele voltam zúgva, de folyton csak játszott velem, és csak annyit válaszolnék neki: „bocsánat, de te ki vagy?”

Híres énekes leszek, aki ír egy számot arról a szemétről, aki összetörte a szívét. Mindenki utálná onnantól fogva.

Szerepelni egy videóban, amit a Youtube-on több millióan néznek meg, míg végül Ellen DeGeneres is meghív a show-jába.

Annyira önmegvalósító emberré válnék, akiről csak úgy lepattannak a kritikák és meg se hallanám a sok becsmérlő szót.

Megtudni, hogy igazából varázsló/boszorkány vagyok, aki elképesztően tehetséges a mágiában és mindenki féltékeny rám ezért.

Íme, 10 gondolat, ami tuti minden végzős fejében megfordult már

Ezt a 10 mondatot most egy egyetemista sem szeretné hallani

Íme, a 10 legidegesítőbb dolog, amit egy friss diplomásnak mondhatsz

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.