Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szuper kétperces tesztet ajánlunk nektek hétvégére: ez a kvíz nem új, de annál jobb.
A feladatotok az, hogy a négy ábra közül megtaláljátok azt az egyet, amelyiken a többitől eltérő sorrendben követik egymást a színes négyzetek.
Összesen tíz feladatot kell megoldani, a teszt végén egy-két másodperc várakozás után megkapjátok a mentális életkorotokat.

Előre szólunk: bár a teszt könnyűnek tűnik, az első két-három kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni, rá kell érezni a feladatra.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.