Rekordot döntött az idei Sziget látogatószáma: hétből három napon is teltházas volt

Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki a kedden zárult Sziget fesztiválra, amely hétből három napon is teltházas volt. A szervezők már a jövő évi programot tervezik, az első 2019-es sztárfellépő neve akár egy hónap múlva ismert lehet.

  • MTI
Asszonyi Eszter

A szervezők keddre is teltházat vártak: sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik a Hajógyári-sziget, de az eső egy kicsit beleszólt - áll a Szigetfesztivál által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, amelyek nem számítottak teljes napoknak - ezért csak 6 nappal számítottuk a látogatói számot. Mostantól azonban hétnapos a program, ezért a teljes hetet számoljuk, így lehet, hogy 3 teltházas nappal számolva, majd' 570 ezer látogatója volt az idei fesztiválnak az egy hét alatt" - idézi a közlemény a Sziget főszervezőjét.

Kádár Tamás korábban elmondta, hogy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként idén a nagyszínpad sztárfellépőire csaknem 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt az összeget még fél milliárddal növelik. Már olyan nevek vannak kilátásban, akik biztosan sok látogatót vonzanak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül - közölték a szervezők.

Mint felidézték, a Sziget ismét kicsalogatta a Budapesten forgató hollywoodi sztárokat, így megjelent maga "Borat", azaz Sacha Baron Cohen brit komikus színész is, aki feleségével, Isla Fisherrel érkezett a minap Budapestre.

Túry Gergely

A fellépők közül MO például itt ünnepelte a születésnapját, Lianne La Havas a párját is elhozta, Kygo és Shawn Mendes a koncertjük után a backstage-ben beálltak bartendernek, a Mumford & Sons, Shawn Mendes és Dua Lipa pedig a közösségi médiában méltatták a fesztivált.

Megérkezett a Sziget kezdete óta számolt kilencmilliomodik látogató is. Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amelyről elmondása szerint nagyon sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére.

A szervezők értékelése szerint jól vizsgázott a Green Planet környezettudatos akció is. "Idén megdupláztuk az újrahasznosítható hulladék mennyiséget. Nagyjából 500 ezer darabbal kevesebb szívószál fogyott, ezzel a felére esett vissza a mennyiség. A re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy gyakorlatilag nem volt pohárhulladék a Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szempontból ez minden idők legsikeresebb Sziget fesztiválja volt" - áll a közleményben.

Hatalmas tömeg, koncertek, furcsa jelmezek: ilyen a Sziget

Megkezdődött a Sziget, a tikkasztó hőség ellenére rengetegen buliznak, és egymást követik a jobbnál jobb koncertek. Képek.

Hozzászólások

Egyre több az SNI-s diák a középiskolákban, a szakképzés felé tereli őket a rendszer

Az elmúlt három tanévben meredeken emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI) diákok száma a hazai középiskolákban: míg a gimnáziumokban lassan eléri az ötezret a létszámuk, a technikumokban 26 százalékkal nőtt a számuk. A gimnáziumok többsége azonban továbbra sincs felkészülve a fogadásukra, így az oktatási rendszer egyre inkább a szakképzés felé tereli az érintett tanulókat – miközben az ellátórendszer hiányosságai miatt az ország egyes részein óriási különbségek vannak.

Hogy lehet egy héten 27-szer minőségi tanórát tartani? – Lannert Judit a pedagógusok „hihetetlen terheléséről” beszélt

A pedagógusok túlterheltsége évek óta visszatérő probléma a magyar oktatásban, és nemcsak a megtartott tanórák számáról szól: a felkészülés, az értékelés és az adminisztráció is jelentős részt tesz ki a munkaidejükből. Erről beszélt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is a parlamentben, felidézve, hogy évekkel ezelőtt kutatóként maga is vizsgálta a tanárok munkaterhelését.

Több mint ötezer képesítés nélküli pedagógus dolgozik a közoktatásban és a szakképzésben

Mérnök tartja a matekot, informatikus a digitális kultúrát, esetleg edző a tesit? Nem egyedüli eset. A KSH legfrissebb adatai szerint mintegy 3200 óvodapedagógus, tanító, tanár és oktató dolgozik úgy iskolában vagy óvodában úgy, hogy nincsen pedagógus képesítése, és valamivel több mint 2000 ezer főt alkalmaznak egyéb beosztású pedagógusként úgy, hogy nincsen hozzá pedagógiai végzettségük.

@eduline.hu Mélyponton a friss magyar PISA-eredmények #PISA #eduline #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu