Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A diplomaosztók után pályakezdő nők ezrei állnak munkába, sokuknak már sikerült is elhelyezkedniük valahol. Mire érdemes vigyázni az első munkahelyen?
A The Globe and Mail által megkérdezett szakértők a leggyakoribb hibákra hívták fel a figyelmet.
1. Ne fogadd el az első bérajánlatot, ügyesen tárgyalj
Ha mesés ajánlattal fogadnak, természetesen azonnal igent mondhatsz rá, de nagyobb az esély arra, hogy a felvételiztető lentről indít, hátha kevesebbel is megelégszel. Ha félénkségedben azonnal elfogadod a szerényebb fizetést, ez végigkísérheti a pályafutásodat, és hosszú távon többmilliós veszteséget jelenthet.
De honnan tudhatod, mi a kedvező ajánlat? Nézz utána, hogy az adott területen milyenek a fizetések, és legyél tisztában azzal, mennyit érsz a munkaerőpiacon. Ha például a diplomád mellett több nyelven beszélsz, és komoly cégeknél voltál már gyakornok, nagyobb fizetés illet meg, mintha csak úgy beesnél az iskolapadból az első munkahelyedre.

A nagyobb cégeknél a fizetés mellett összetett juttatási csomag is jár a dolgozónak. Ha a bérből a munkáltató nem enged, kérheted, hogy más téren kompenzáljon: a cafeteriában. Sokan meglepődnek, amikor kiderül, hogy több pénzt egyelőre nem adnak, de szolgálati telefont, táblagépet, éves bérletet igen, és rugalmasak a szabadságokat és a munkaidő tartamát illetően.
2. Hallasd a hangodat, ne várd, hogy a munkád beszéljen helyetted
A fiatal női munkavállalók jelentős része úgy érzi, nem szabad felhívnia a figyelmet a jól végzett munkára, mert attól tart, emiatt nyomulósnak, karrieristának fogják gondolni. Majd előbb-utóbb úgyis észreveszik, milyen hasznosak a cég számára, gondolják. Sajnos nem igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér – igenis mutass rá azokra az eredményekre, amelyeket rendszeresen elérsz.
Nem kell erőltetni egy találkozót a főnökkel, nehogy arrogánsnak tűnj. De ragadd meg az alkalmakat, amikor beszámolhatsz arról, milyen munkát végeztél, és érzékeltesd, hogy visszajelzést vársz.
3. Fogadd el, ha dicsérnek
Baráti társaságban az álszerénység természetes – miközben lelke mélyén persze mindenki örül a bóknak –, a munkahelyen viszont káros, ha látványos gesztussal hárítjuk a dicséretet.
Amikor a főnök azt mondja, hogy jól sikerült az általad kivitelezett projekt, ne mondd azt irulva-pirulva, hogy ez főleg a többieknek köszönhető, akik keményen dolgoztak – mert a végén még elhiszi. Nyugodtan tedd zsebre a dicséretet, és röviden köszönd meg. Méltathatod a többiek munkáját is, de soha ne úgy, hogy kisebbíted a saját érdemeidet.
4. Szólalj meg határozottan, de ne úgy, mint egy férfi
Nem csak az számít, mit mondasz, hanem az is, hogyan. Nagyon fontos, hogy a nők hitelesen és meggyőzően kommunikáljanak, miközben elkerülik a férfiasan nyers, túl rámenős beszédmódot.

Térj gyorsan a lényegre, utána fejtsd ki a részleteket, és legyen erős a zárás. Minden megszólalásnak az elejére és a végére szoktak emlékezni. Mondandódat ne kérdéssel fejezd be ("mit gondoltok?"), hanem kijelentéssel ("érdekel a véleményetek"). A kijelentéssel te kontrollálod a beszélgetést, és magabiztosabbnak tűnsz.
Tisztán és tömören beszélj. Ne hümmögj, ne vidd föl a hangod a mondat végén, tilos az olyan irtózatos töltelékszavak, mint az izé és a hogyishívják használata. A szlenget is kerüld. Tárgyaláson tarts szünetet, miután előadtad a mondandódat. Hadd gondolkozzon a másik, ne megint te legyél az, aki megszólal.
5. Tudd, mennyi munkát bírsz, és csak annyit dolgozz
Lehet róla vitatkozni, hogy biológiai vagy társadalmi okai vannak-e, de tény, hogy a nők nehezebben tudnak nemet mondani a munkahelyi feladatokra. Állíts fel rangsort a munkában, állapítsd meg, mennyi munkát tudsz elvégezni észszerű időtartam alatt, és csak ennyit vállalj. Meglátod, milyen csekély ellenállásba fogsz ütközni.
| Jobline Női Karriernap |
Hogyan illeszkedhetsz be az új munkahelyen? Hogyan találhatod meg azokat a feladatokat, amelyek sikerélményt adnak? Ez is kiderül a Jobline Női Karriernapon - további infót itt találsz. |
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).