Így kaphattok könyveket teljesen ingyen: rendhagyó "könyvtárak" Budapesten

Roskadozik a szekrényetek a könyvektől, miközben hónapok óta vadásztok valamelyik kedvencetekre? Megoldás lehet a nyitott könyvespolc, amelyből egyre több van a városban.

  • Eduline

A nyitott könyvespolcoknak csak egyetlen használati szabálya van: ha elvisztek egy könyvet, hagyjatok ott helyette egy másikat - ha visszahozzátok, miután elolvastátok, ez sem feltétel. Nincs kölcsönzési idő, késedelmi és tagsági díj sem. A nyitott könyvespolcok először Németországban jelentek meg az 1990-es években, többek között Darmstadtban, Hannoverben, Bonnban, Hamburgban, de Grazban és Bécsben is több polcot találhattok.

Magyarországra az utóbbi két évben érkezett meg az új trend. Óbudán az önkormányzat, az Óbudai Platán Könyvtár és a KultúrMontázs Civil Egyesület jóvoltából négy KönyvMegálló is működik - Aquincumnál, Csillaghegyen, a San Marco utcában és a Csobánka téren -, ahonnan a járókelők szabadon vihetnek el könyveket. A polcok ajtajait éjszakára sem zárják be, a regények mellett pedig képregények közül is lehet válogatni.

Emellett van két GyerekKönyvmegálló a Silvanus sétányon és a Zemplén Győző utcában, a Sziget Fesztiválra pedig a polc mellett babzsákokkal települtek ki a szervezők, amelyekben mindenki szabadon olvashatott.

A Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház (KMO) kezdeményezésére van egy nyitott könyvespolc a Kőbánya-Kispest metró- és vasútállomásnál lévő KÖKI Terminálban - igaz, a három kiadó által felajánlott több száz kötet nagyrészt már eltűnt a polcokról. A Wekerle-telepen, a Kós Károly téri könyvtár mellett található szekrényben a könyvtár nyitvatartási idejében lehet köteteket cserélni.

Kőbányán is két nyitott könyvszekrény van: az Újhegyi sétány és a Bányató utca sarkán a Cselekedjünk Alapítvány jóvoltából olvashattok - a szervezet profiljából adódóan többek között a környezetvédelemmel és környezettudatossággal kapcsolatos műveket is -, és van egy könyvespolc a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban is.

Nyilvános könymegosztó helyszínné átalakított telefonfülke a BME-nél
Facebook - Könyvbox

Saját nyitott könyvszekrénye van az Erzsébetligeti Színháznak is - a Ligeti Könyveskuckó -, már több mint kétezer kötettel, és a Fehérvári úti TEMI Fővárosi Művelődési Házban is található polc. A legötletesebb azonban szerintünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K épülete előtt található Könybox, ami tulajdonképpen egy telefonfülke. Ilyen "könyvesfülke" többek között van egyékbént New Yorkban, Londonban és Prágában is.

Itt nem fogtok több száz kötetet találni: a leadott egy vagy pár könyvről a korábbi tulajdonosnak a kezdeményezés Facebook-oldalára kell feltöltenie egy képet, annak pedig, aki elviszi, ezt kommentben kell jeleznie. Feltétel persze, hogy hozzon helyette egy másik könyvet.

Vidéken is vannak nyitott könyvespolcok: Szolnok Szandaszőlős városrészében működik a Szanda Szabad Könyvespolca, de van szekrény a dunaharaszti városi könyvtárnál - nyitvatartási időben használható - és Veszprémben is. Ha tudtok még nyitott könyvespolcról, írjátok meg kommentben!

Campus life - evés-ivás, buli, könyv, kultúra kevés pénzből

Hol lehet 600 forintért ebédelni? A Corvinus-ELTE BTK-ELTE ÁJK háromszögben jártunk, első cikkünket itt, a másodikat itt olvashatjátok el. A BME és az ELTE lágymányosi campusához közeli olcsó éttermekről, menzákról itt olvashattok, az Óbudai Egyetem VIII. kerületi campusa körül található étkezdékről itt, az Üllői úti kínálatról pedig itt találtok infókat.

Arról, hogy hogyan spórolhattok a tankönyveken, itt olvashattok, a budapesti könyvtárakat pedig ebben a cikkben teszteltük. A 400-500 forintos színházjegyek titkát ebben a cikkünkben árultuk el, azt a témát pedig, hogy megéri-e bringával járni a budapesti egyetemekre, itt boncolgattuk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Középiskolai felvételi: hány ponttól esélyes, hogy behívják szóbelizni a hatodikosokat egy budapesti elitgimibe?

2025-ben alsó hangon legalább 73-76 pontos központi írásbelire volt szükség ahhoz, hogy valaki elmehessen egy fővárosi topgimnázium szóbelijére hatodikban. Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.

„Az számít erénynek, ha valaki vállalja az egyéniségét és a saját látásmódját” - interjú a MOME megbízott rektorával

Nem titok, hogy bizonyos művészeti pályákon a megélhetés komoly kihívást jelenthet. Ugyanakkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezhető tudás iránt egyre nagyobb az igény, hiszen a körülöttünk lévő világ minden részlete a tudatos tervezés és a vizuális gondolkodás eredménye. A művészeti képzésekről Kovács Csaba megbízott rektorral beszélgettünk. Az interjú a HVG Diploma 2026 különszámában jelent meg.