Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jók vagytok biológiából? Teszteljétek magatokat ezzel a kvízzel. Főleg növénytannal kapcsolatos kérdésekkel találkozhattok benne, de van azért egykét kivétel is.

Itt találjátok a tesztet:
Ha több kvíz is érdekel, kattints ide.
Kétperces földrajzi kvíz csak profiknak: mit tudtok ezekről az államokról?
Jónéhány országnak van autonóm állama, régiója vagy köztársasága, sőt még városa is. Mennyire ismeritek ezeket? Teszteljétek magatokat ezzel a kvízzel.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.