Melyik agyféltekéd a domináns? Zseniális, egyperces tesztek

Köztudott, hogy a jobb agyfélteke a művészet, az érzelmek és a kreativitás területe, míg a bal felelős a beszédkészségért és a logikáért. Ha szeretnétek megtudni, a jobb vagy a bal féltekétek domináns, próbáljátok ki ezeket a teszteket.

  • Eduline

Húsz kérdés, két agyfélteke

Ennek a tesztnek a kitöltéséhez szükségetek lesz némi angoltudásra - húsz kérdésre kell választ adni (aki alapfokon beszél angolul, az is nyugodtan kezdjen bele, érteni fogja a kérdéseket), a kvíz a huszadik kérdés után kalkulálni kezd, és százalékos eredményt ad arról, hogy a jobb vagy a bal agyféltekétek a dominánsabb.

A tesztet itt próbálhatjátok ki.

Merre forog?

A mindmotivations.com szerint a következő teszttel kideríthetitek, melyik agyféltekétek a domináns. Nézzétek a női alakot harminc másodpercig: az óramutató járásával megegyező, vagy éppen ellenkező irányába forog a test? A teszt készítői szerint a jobb agyféltekétek a domináns, ha az óramutató járásával megegyező irányú mozgást észlelitek, míg ha az óramutató járásával ellenkező mozgást látjátok, a bal.

Zseniális, kétperces teszt: melyik szakma illik hozzád a legjobban?

Milyen hivatást érdemes választanotok? Kétperces tesztet ajánlunk csütörtök reggelre. A Proprofs.com oldalon találtunk rá erre a tíz kérdésből álló "pályaválasztási" tesztre - valószínűleg nem áll erős tudományos lábakon, de azért érdemes kitölteni. Nemcsak azoknak ajánljuk, akik továbbtanulás előtt állnak, hanem azoknak is, akik évek óta a szakmájukban dolgoznak - és kíváncsiak arra, kitalálja-e a teszt a munkájukat.

Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói újra demonstrálnak, szerintük tovább romlott a helyzet, és egyre többen hagyják ott az egyetemet

Július 2-án ismét utcára vonulnak a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói. A szervezők szerint a tavalyi tüntetés óta nem történt érdemi előrelépés az általuk kifogásolt ügyekben, miközben a vizsgaközpont működésével, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák tovább súlyosbodtak. Úgy vélik, a jelenlegi működés miatt már nemcsak a hallgatók, hanem az oktatók és az egyetem dolgozói közül is egyre többen elégedetlenek.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.