Brutálisan vertek meg egy 15 éves lányt az egész iskola előtt Hatvanban

A lányt pofozták, a fejét egy betonoszlophoz verték, a haját tépték, a homlokát bakanccsal rugdosták.

  • Eduline
pixabay

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be két fiatalkorú lány és egyikük felnőtt korú barátja ellen, akik a saját iskolájuk előtt verték meg egy 15 éves tanulótársukat.

Mint az ügyészség honlapján olvasható, az egyik hatvani iskolában tanuló 16 és 17 éves vádlott megállapodott abban, hogy az egyikük sértettel kialakult nézeteltérését úgy fogják rendezni, hogy az iskola előtt, a nyílt utcán, az iskolatársaik szeme láttára megverik őt. Ennek megfelelően a 7. tanóra befejezését követően az iskolából kilépő lányt a karjainál fogva megragadták, majd az iskolából kilépő közel száz diák előtt az utcára vezették, hogy megverjék, miközben számonkérően kiabáltak vele.

Ezután a két vádlott az utcán, közösen, folyamatosan bántalmazta a sértettet, pofon ütötték, a fejét egy beton oszlophoz verték, a haját tépték, majd a földre került sértettet több alkalommal meg is rúgták.

Ezt látva egy éppen arra közlekedő férfi a lány segítségére akart sietni, de a helyszínre korábban érkező harmadrendű vádlott, aki a sértettet bántalmazó egyik lány barátja volt, feltartóztatta, mellkasánál ellökte őt - közölte a Heves Megyei Főügyészség.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség mindhárom vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendelje a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét is.

Kávéért zsarolta és verte meg társát egy szegedi diák

A szegedi rendőrök eljárás indítottak egy 18 éves diák ellen, aki rátámadt osztálytársára és súlyos sérülést okozott neki. A fiú szerda délelőtt esett neki kiszemeltjének, aki elmondta a rendőröknek: a gyanúsított napok óta fenyegette, azt mondta, amennyiben nem fizet neki kávét, megveri - írja a police.hu.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.