Piacon az új szuperfegyver: így néz ki a golyóálló iskolatáska
A különleges táska anyaga a komolyabb gépkarabélyok, az AK–47-es és az M–16-os fegyverek lövedékeinek is ellenáll.
Eduline
MTI/EPA/Cristobal Herrera
Ahogy korábban írtunk róla, Sznir Koren, a Masada Armour nevű vállalat vezérigazgatója véleménye szerint a termékeik iránti amerikai kereslet kifejezetten a februári floridai iskolai lövöldözés után nőtt meg.
A csaknem három kilós, 500 dollárba kerülő alapmodell Koren szerint megvédi viselőjét egy 9 mm-es golyótól, de már elkészült ennek a nehezebb változata is, amely akár az M-16-os és a Kalasnyikov fegyverek ellen is védelmet nyújt.
A táska úgy működik, hogy támadás esetén hordozója az oldalába varrt tapaszokat meghúzva tudja maga elé fordítani. A gyártó szerint ez nagyjából két másodpercet igényel - írja a hvg.hu.
Bár a különleges rendeltetésű hátizsákok megfelelnek a középiskolai tanulóknak, Koren aggodalmát fejezte ki abban a tekintetben, hogy esetleg túl nehezek lennének a kisiskolások számára, de hozzátette, hogy cége már dolgozik egy könnyített változaton, amely megfelel a kisebb gyerekek testfelépítésének is.
Hátizsákra szerelhető ballisztikai pajzsot, vagyis golyófogót kaptak ballagásukra ajándékba egy philadelphiai általános iskola, a St. Cornelius nyolcadikos diákjai. A golyóálló pajzsot adományozó cég a tanárokra is gondolt, ők is kaptak a 25x30 centis, a hátizsákba illeszthető pajzsból. A gyártócég, az Unequal Technologies tájékoztatása szerint pajzsuk sokféle golyót megfog, és még a késszúrásnak is ellenáll.
Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.