Van, ahová már megérkeztek a tankönyvek, és idén is tízezrekbe kerülhet az iskolakezdés

A hét legfontosabb oktatási hírei:

  • Eduline
MIT/Rosta Tibor

Van, ahová már megérkeztek a tankönyvak. Az MTI közölt egy halom képet arról, ahogy megérkeztek a tankönyvek az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolába.

Olvasói kérdésre reagálva írtunk arról, hogy lehet-e halasztani az első félévet az egyetemen. A tapasztalatok alapján a legtöbb esetben nem engedik az intézmények, hogy valaki az első félévben halasszon, azaz passzív félévet kérjen. Érdemes megkeresni az adott intézmény tanulmányi- és vizsgaszabályzatát, vagy felkeresni a tanulmányi osztályt, ahol tudnak ebben segíteni.

Az idén is több tízezer forintba kerül a tanévkezdés, az áruházak polcai már július végén roskadásig megteltek taneszközökkel. Noha még hetek vannak hátra a nyári szünetből, a bevásárlóközpontok készségesen emlékeztetnek szülőt, diákot: hamarosan kezdődik az új tanév.

Megírtuk, hogy idén az iskolakezdési támogatás a bruttó minimálbér 30 %-ának erejéig adható. Az idei évben ez az összeg 38 295 forint.A támogatást a munkáltató adja évente egyszeri alkalommal, és mindkét szülő igényelheti egyszerre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.