Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tegnap éjfélkor lezárult a legszebb vidéki egyetemváros szavazás, több mint 21 000 ember szavazott az eltelt egy hét alatt, a győztes pedig hamar megszerezte a vezetést és a verseny végéig tartotta is.

A szavazás első körében azt a húsz magyarországi várost gyűjtöttük össze, ahol van önálló felsőoktatási intézmény vagy egyetemi-főiskolai kar, és amelyek az ország legnépesebb települései közé tartoznak.
Mivel Budapesten rengeteg egyetem működik, a fővárosra most nem lehet szavazni.
A húsz város között van kétszázezer és ötvenezer lakosú is, van, ahol az ország legnagyobb egyeteme működik, máshol csupán egy egyetemi kar - de mindegyik város szépsége megérdemelhet egy szavazatot.
Összesen 21 425 ember szavazott érvényesen a lezárásig, a versenyt pedig 37%-kal Szeged nyerte. Második helyen végzett Miskolc 18%-kal, az utolsó pillanatban pedig dobogós helyezésre érkezett be Eger 12%-kal.

Jók vagytok irodalomból? Tudjátok, kinek a verséből idézünk?
A magyar irodalom nagy klasszikusaitól szedtünk össze egy-egy híres részletet. Ti felismeritek, hogy kinek a verséből származik az adott idézet?
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.