Több ezer óvodapedagógus kap ingyenes képzést

Egy uniós programnak köszönhetően fejlesztenék a hátrányos helyzetű régiókban dolgozó óvodapedagógusokat.

  • eduline/mti
Túry Gergely

A kiemelt program 2016. február 1. és 2018. február 28. között valósul meg az Európai Unió támogatásával, 1,260 milliárd forint támogatási összegből 3000-4000 pedagógusnak kívánnak lehetőséget adni a speciális képzésekbe történő bekapcsolódásra. Ez 220-250 képzési csoportot jelent, 120-140 képzési helyszínen, 70-80 településen - az önkormányzatokat is bevonják a fejlesztésbe.

A projekt célcsoportjai elsődlegesen olyan óvodák, ahol az ellátott hátrányos helyzetű gyermekek aránya - a KSH statisztikai adatai alapján - meghaladta a 15 százalékot, valamint olyan családi napközik, ahol a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek aránya meghaladta a 15 százalékot, illetve magas a munkanélküliség.

Végeredményben olyan tudással vérteznék fel őket, ami elősegíti, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek stabilan járjanak óvodába.

A képzés 30 órás távoktatásos formában zajlik majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közbeiktatásával.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.